A szaktárca tájékoztatása szerint az újonnan meghirdetett alprogramra kizárólag az oldalon lehet pályázni, az ügyfélkapun regisztrált magánszemélyek 2016. július 1-jétől nyújthatják be támogatási kérelmüket a forrás kimerüléséig.
Az ötmilliárd forintos keretösszegre tekintettel kizárólag a hagyományos technológiával 1996 előtt épült és 1995. december 31-ig kiadott építési engedéllyel bíró, egylakásos, legfeljebb 135 négyzetméter fűtött alapterületű, a pályázatot benyújtó magánszemély tulajdonában álló és a pályázat benyújtását megelőzően használatban lévő (lakott) családi házak energetikai korszerűsítésére nyújtható vissza nem térítendő támogatás.
Az összeg felhasználható egyebek mellett az épületek homlokzati nyílászáróinak cseréjére, homlokzatok hőszigetelésére, épületgépészeti rendszerek (például kazánok, radiátorok) energiamegtakarítást eredményező cseréjére, illetve felújítására – olvasható a tájékoztatásban.
A 2014 szeptemberében indult Otthon melege program eddig csaknem 17 milliárd forint keretösszegben nyújtott támogatást, amelynek eredményeként eddig több mint 85 ezer háztartás energiahatékonysága javult – közölte az NFM.