Az unióhoz képest is felpörögtek nálunk a fejlesztők

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Nem csak a várható építkezések száma ugrott meg, hanem drágulásban is Európa élbolyában vagyunk.

SzE
2016. 07. 21. 16:27

Balogh László kiemelte, hogy Magyarországon az áremelkedés jelentős kínálatbővüléssel párhuzamosan következett be, elsősorban a használt lakások piacán. „A következő fél évben több ezer újlakás-fejlesztés fejeződik be és kerülhet piacra, így az új építésű ingatlanok piacán is komoly élénkülés várható” – mondta a szakember. Prognózisa szerint az új otthonoknál rövid távon nem várható árcsökkenés a kínálatbővülés miatt, de a fejlesztők között várhatóan egyre nagyobb verseny lesz a vevőkért.

Miközben a fejlesztők sorra húzzák fel eladásra szánt lakásaikat, bérlakások gyakorlatilag nem épülnek az országban. A rendszer hazai kiépítését egyrészt problémás jogszabályi környezet nehezíti, másrészt az emberek eleve nincsenek hozzászokva ahhoz, hogy bérleményben éljenek: nálunk mindenki saját lakásra vágyik, a mindenkori kormány is ezt erőlteti, miközben Európában ez egyáltalán nem általános. Egyedül itthon, Finnországban, Litvániában és Szlovákiában lakik saját tulajdonú lakásban az embereknek legalább 90 százaléka. A helyzet a legtöbb országban egészen más: például az osztrákoknál, a németeknél és a cseheknél alig 40 százalék fölötti ez az arány, és Dániában, Hollandiában és Franciaországban is 60 százalék alatti.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.