Ismert, az idén január 1-jétől a kormány jelentősen megemelte a csok összegét három gyermek vállalása esetén. A vissza nem térítendő állami támogatás új vagy használt lakás és családi ház vásárlására, építésére, illetve használt ingatlan bővítésére igényelhető, összege a már meglévő vagy a vállalt gyermekek számától függ. Igénybevételére meglévő gyermekeik után házastársak, élettársak és egyedülállók – életkortól függetlenül – egyaránt jogosultak, „ígért” gyermek után azonban kizárólag házaspárok igényelhetik a kedvezményt, akik közül legalább az egyik félnek 40 év alattinak kell lennie. Új lakás esetén egy gyermekre 600 ezer, két gyermekre 2,6 millió, míg három gyermekre 10 millió forintos állami támogatás és további 10 milliós államilag támogatott lakáshitel jár. Használt lakás esetén egy gyermekre 600 ezer, kettőre 1,43 millió, háromra 2,2 millió, négy vagy annál több gyermek után pedig 2,75 millió forint támogatást ad az állam.
Egyébként a csok szabályozásán a múlt héten módosított a kormány, miután az alapjogok biztosa az augusztusi jelentésében rámutatott, hogy az otthonteremtési kedvezmény kirekesztő bizonyos társadalmi csoportokkal szemben. A múlt héten megjelent kormányrendelet értelmében már lehetséges a csok igénylése azok számára is, akik 25 évesnél nem idősebb gyermekről vagy sajátos nevelési igényű gyermekről gondoskodnak, valamint a várandósság elején járóknak, árvák gyámjainak, illetve a hivatásuk miatt szolgálati lakásban élőknek, továbbá az új építésű társasházi lakást, illetve ikerházat vásárlóknak.
Kiderült, tovább bővül a csokra jogosultak köre a családos lelkészekkel, illetve a lakóhelyüktől eltérő szolgálati áthelyezésben érintettekkel is. Könnyítés még, hogy már akár a tervezés, illetve építés alatt álló lakást is meg lehet vásárolni csokkal. Azok a családok pedig, amelyeket eddig az osztatlan közös tulajdon miatt korábban elutasítottak a bankok, és nem kapták meg a támogatást, az új szabályok alapján megkaphatják, ehhez azonban újbóli kérelem benyújtása szükséges. Jövőre a kormány 211 milliárd forintot különít el az otthonteremtési programra.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!