Bár a harmadik negyedévben a másodikhoz képest 9,1 ezerről 7,3 ezerre csökkent az új lakásokra kiadott építési engedélyek száma, az idei eredmények így is többéves csúcsot jelentenek, tette hozzá. A szakember azt is hangsúlyozta, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) különösen kedvezőnek tartja, hogy az engedélyek számának emelkedése elkezdett fokozottan megjelenni a tényleges lakásépítésekben is. A fordulat egyértelműen a kormány otthonteremtési programjának köszönhető.
A minisztérium kommentárja szerint a kínálati oldalt illetően kedvező fejlemény, hogy 2016 első három negyedévében a továbbértékesítésre szánt, vállalkozások által épített lakások aránya a korábbi 41 százalékról 51 százalékra emelkedett.
A keresleti oldalon a családok otthonteremtési kedvezménye (csok) bizonyul jelentős segítségnek. Az év első kilenc hónapjában csaknem 20 ezer család nyújtotta be a kérelmét a csok iránt, amely összességében 56,5 milliárd forint értékű támogatást jelent. Az alacsony kamatkörnyezet, valamint a lakosság foglalkoztatási és jövedelmi helyzetének javulása szintén segíti a háztartások lakásberuházási döntéseit. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint 2016 első három negyedévében megközelítőleg 40 százalékkal emelkedett az új lakáshitelek összértéke éves összevetésben.
Az NGM a következő negyedévekben is a lakásépítések számának további emelkedésére számít a tartósan kedvező gazdasági környezet és a csok szabályainak szeptemberben bejelentett újabb kedvező módosításai miatt.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!