Zajlik a kampány, egymást érik a lakossági fórumok és a pártok sajtótájékoztatói. Minden ilyen eseménnyel lehetetlen foglalkozni, így önkényesen választottam ki közülük néhányat.
Elsőként a kampány legnagyobb bajkeverőjével, Gyurcsány Ferenccel kezdem. A Demokratikus Koalíció elnöke ma Szombathelyen folytatja az „Orbánnal nincs alku” elnevezésű választási kampánysorozatát. Az egyértelműen látszik, hogy a DK-nak nincs szándékában a néppártosodás. Nekik az is elég, ha néhányan be tudnak csusszanni a parlamenti sorok közé. A gyűlöletkampánynak épp ezért nem a populista, migránsozós irányvonalát tűzték ki maguk elé, megelégszenek egy szűk réteg szimpátiájával is, ezért inkább a határon túli magyarok ellen uszítanak. Nem is akárhogy. A Demokratikus Koalíció a hétvégén tette közzé azt a Kolozsváron forgatott videóját, amelyen helyi magyarok arról beszélnek, hogy egytől egyig Orbán Viktorra fognak szavazni. Mivel kerítést nem húzhat eléjük, Gyurcsány Ferenc, ha tehetné, elvenné tőlük a szavazati jogot. Szerencsére nem teheti.
A Fidesz szintén az uszítástól remél szavazatokat. A kórusa ugyan nagyobb mint a DK-é, de a mondanivalója nem változatosabb. Már korábban írtunk róla, hogy a kormány a laktanyák menekülttáborrá alakításával riogat. Ehhez a Párbeszéd három évvel ezelőtti nyilatkozatai szolgáltatnak alapot. Akkor Szabó Tímea, az ellenzéki párt társelnöke arról beszélt, hogy meg kell nyitni az üresen álló, használaton kívüli laktanyákat a menekültek emberségesebb elszállásolása érdekében. Azóta erről nem esett szó, de ez nem akadályozza meg a Fideszt abban, hogy erre építve körbehaknizza az országot. Ma Szólláth Tibor, Hajdúnánás polgármestere és Tiba István országgyűlési képviselő tart sajtótájékoztatót. A téma: „migránsok tömegeit helyezné el az ellenzék az esetleges kormányváltás esetén a nem használt laktanyákban”.
Hogy mit művelne még az ellenzék a kormány szerint? Az alábbi cikkünkből kiderül:
Tartanak ma egy sajtótájékoztatót azzal a címmel is, hogy Több bért az embereknek!, de a házigazda nem a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, hanem az LMP. Schmuck Erzsébet frakcióvezető-helyettes és Németh Ákos képviselőjelölt Szombathelyen vázolja majd fel a párt béremelésre vonatkozó terveit.