Tucatnyi izlandi vállalkozott a veszélyes éjjeli csónakútra a Reykjavík melletti Eldey szigetre 1844-ben. Csak hármuknak sikerült kikötniük a viharos szélben, elkerülve a fenyegető sziklákat. De céljukat elérték: megtalálták a pingvinszerű, röpképtelen óriásalkák utolsó életben maradt populációját. A madaraknak semmi esélyük sem volt. Az emberek gyorsan összefogdosták és megölték őket (a ritka faj példányaiért, tojásaikért vagyonokat adtak a gazdag gyűjtők). Ezzel ért véget egy állatfaj története, amelynek kizárólag az ember kizsákmányolása miatt kellett eltűnnie a föld színéről.
Az óriásalka csak egyike azon kihalt állatfajoknak, amelyeket Elizabeth Kolbert, a The New Yorker újságírója használ A hatodik kihalás című könyve egy-egy fejezetének vezérmotívumaként. A kötet az emberi tevékenység fajokat eltörlő hatásáról szól. Kolbert érvelése szerint az őstörténetből jól ismert öt, mindig valamilyen katasztrófához kapcsolódó nagy kihalási esemény után jelenleg a hatodikat éljük. És e katasztrófa okai mi magunk vagyunk.
Itt gyorsan meg kell azonban jegyeznünk, hogy ez a könyv teljesen más, mint sok hasonló témájú, közhelyszerű, az ember lelkiismeretével játszadozni próbáló, de olvasói szempontból érdektelenül unalmas mű. Kolbert amellett, hogy elhivatottan foglalkozik a környezetszennyezéssel, az állatvédelemmel, a klímaváltozással és hasonlókkal, még írni is tud. A kötet felépítése jól megtervezett. Minden fejezet a tömeges kihalások egy-egy aspektusával, például az idegen fajok behurcolásával, a túlvadászattal, az élőhelyrombolással, a tudattalanul előidézett másodlagos hatásokkal foglalkozik. A szerző azáltal, hogy a fejezetek üzenetét egy-egy jellegzetes állat kihalására fűzi föl, ügyesen eléri, hogy az egyébként átfogó szöveg ne váljon tankönyvszerűvé. Az ember személyes kapcsolatba kerül az elveszett állatokkal: a piciny panamai békával, amelyet ember által behurcolt gomba irtott ki, a korallzátonyok faunájával, amely az óceán elsavasodása miatt pusztul ki, vagy a szumátrai orrszarvúval, amely az élőhelyéül szolgáló erdők kivágása és feldarabolódása miatt a kihalás szélére sodródott (nagyjából negyven élő egyed maradt). Minden gúny nélkül nevezhetjük e történeteket tanmeséknek.
Kétségtelenül ez az egyik legolvasmányosabb, ha nem szentségsértés, legszórakoztatóbb könyv, amelyet az ember önsorsrontó tevékenységéről írtak.
(Elizabeth Kolbert: A hatodik kihalás. Ford.: Tábori Zoltán. Európa Könyvkiadó, Budapest, 2016. Ára: 3990 forint.)
