Ezeket a könyveket olvassuk ősszel

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Krasznahorkai, Orhan Pamuk, Sofie Oksanen. A teljesség igénye nélkül szemezgettünk a kínálatból.

R. Kiss Kornélia
2016. 09. 21. 7:28

Különlegesség lehet a magyar olvasóknak a lengyel Ziemowit Szczerek Jön Mordor, és felfal minket című, a Typotex Kiadónál megjelenő kötete, egy ukrajnai utazás valóság és fikció keverékéből, nagyon jó humorral megírva. Ilyen humoros utazás Hidasi Judit japanológus új kötete is. Az 50 japán egyperces a Napkút Kiadónál jelenik meg. Hidasi az európai ember szemével, sok humorral mutatja be a japán hétköznapok számunkra különös világát.

A legjobban talán az iszlám világ foglalkoztatja mostanában Európát, ezért érdemes kézbe venni az edinburgh-i egyetemi tanár, Carole Hillenbrand Az iszlám – Új történeti bevezetés című kötetét a Kossuth Kiadótól. A mű a kortárs jelenségek fényében próbálja bemutatni az iszlám történetét.

Versei jelennek meg a Magvetőnél Jónás Tamásnak, Szálinger Balázsnak, a Jelenkornál pedig sok gyerekvers után felnőtteknek szóló verseskötete Varró Dánielnek.

Nem csak a fiataloknak lehet érdekes Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton kötete, az Apu azért iszik, mert te sírsz, amely szintén a Holnap Kiadónál jelenik meg. A szerzőpáros a Mika Tivadar Mulatóban tart évek óta konfrontatív, az egyéni és a társadalmi élet kérdéseit boncolgató beszélgetéseket fiataloknak. Ezeknek a beszélgetéseknek az anyagaiból válogattak.

A legnagyobb reklámot idén egy könyvnek sehogy nem nevezhető ifjúsági nyomdatermék kapja, amellyel a Maxim Kiadó rukkolt elő. Keri Smith Nyírd ki ezt a naplót című kötetéről már mindenki tudomást szerezhetett, aki utazik Budapesten metróval. A Bookline könyváruház sikerlistáján most ez az első, maga mögé utasítva Esterházy Pétert és a legnépszerűbb szórakoztató regényeket is. Pedig Keri Smith-nek láthatóan az a célja, hogy a könyve ne könyv, hanem a könyv ellentéte legyen. Nem szól semmiről, az olvasónak kell megtöltenie rajzokkal, szövegekkel, és vigyázni sem kell rá: a feladatok nagy része arról szól, hogyan kínozzuk szegény könyvet: tapossunk rá, ejtsünk rajta kávéfoltot. Azért ennél összetettebb feladatokat is ad a szerző, például hogy írjunk, ragasszunk, rajzoljunk. Az egész valamiféle önismereti tréning, feszültséglevezetés és alkotó tevékenység keveréke.

 

 

 

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.