„[…] úgy fog a góth épület a nevető, derült városhoz illeni, mint a polgári öltözethez a sisak, vagy a magyar díszruhához a hengerkalap”.
A hónap közepén a folyamatosan növekvő költségek miatt aggódtak. „Hogy nekünk mért éppen gót kell, amely e célra ezer alkalmatlansággal jár, költségre nézve minden egyeben tul tesz, és nálunk semmit sem reprezentál: ezt jó volna kitalálni. Az végre is nem elég, hogy Bécsben azt csinálták.” Hó végén viszont már azt írták, hogy „magyar stil nincs”, ezért kellett a gótikus és reneszánsz stílus között választani.
A Fővárosi Lapok 1883. május 5-én azt írta, hogy Steindl gótikus stílusú épületet tervezett,
„nem is gondolva arra, hogy egyik-másik szittya-melegvérű honatyánk pattogása tulajdonképpen milyen különösen is hangzanék a góth boltozatok komor száraz monumentalitása alól”.
Ugyanezen év április 29-én a Vasárnapi Újság azt taglalta, hogy rosszul írták ki a pályázatot, amelynek feltételeit lehetetlen volt teljesíteni teljes mértékben. Nem csoda, hogy Steindl tervét is sok-sok ponton kellett módosítani. A kötetben szereplő grafikákból az is kiderül, pontosan mi a különbség az eredeti és végleges tervek között.
Alig tizenöt éve épült fel a Parlament, az erőtől duzzadó dualista Magyarország jelképe, amikor a tanácskormány vörös terroristái birtokukba vették, és a kommunista diktatúra félelmetes erőszakszervezetének központjává tették. A pincében kínzott áldozatok sikolya még a közeli terekre is kihallatszott. Részletek itt.
1885. október 12-én ejtették az első kapavágást a fővárosi Tömő téren, 1887-re végeztek a betonalapozással. Az alapkövet – egy 160 mázsás tömböt – Bibel János kőbányatulaj ajándékozta az Országháznak, amelyen 1890-ben kezdtek dolgozni a kőfaragók. A millenniumi ünnepségek évére már lebonthatták a külső állványokat, és a belső tereket építhették a kivitelezők.
