Az erkölcs elfojtása

Az önérdek-érvényesítés e formája mindannyiunk pszichéjének része – tartja Bereczkei Tamás evolúciós pszichológus.

– Mindenkinek vannak machiavellista személyiségvonásai, amelyek a színlelés és a megtévesztés révén hozzásegítik az embert ahhoz, hogy a többiek az ő érdekeinek megfelelően viselkedjenek?
– Alapvetően igen, mindenkiben megvannak ezek a tendenciák. Persze akadnak különleges esetek, mint Kalkuttai Teréz anyáé vagy Albert Schweitzeré, akik magatartásukat mindig alárendelték mások érdekeinek, de ők a kivételek. Egyszerűen mindenkiben meg kell lennie az önérdek-érvényesítés képességének, mert ez evolúciós örökségünk. Mindannyiunk arra törekszik, hogy elérjen valamit, kifejezze magát, megvalósítsa vágyait. Ez pedig időnként csak efféle manipulatív lépések árán lehetséges.

– Feltétlenül rossz az, ha időnként előbújik belőlünk Machiavelli?
– Ez helyzetfüggő. A machiavelliánus viselkedés lehet nagyon romboló egy kapcsolatban vagy közösségben, de segítheti is a csoport boldogulását, hatékony működését, ha a vezető érdekei és a csoport érdekei egybeesnek. És ez nem is olyan ritka. Gondoljunk csak arra, ha egy vállalati vezető előrejutása a ranglétrán annak az eredménye, hogy körmönfont taktikák segítségével legyőzi a konkurenciát, abból kollégái is hasznot húznak. A machiavellista személy szempontjából is lehetnek előnyök és hátrányok. Ha a megtévesztésből adódó pillanatnyi látszatsiker után a környezet elkönyveli őt rossz embernek, és elveszíti kapcsolatait, az veszteség számára. Ugyanakkor mindannyiunkkal előfordul, hogy például bizonyos információkat elhallgatunk a másik elől. Ez erkölcsi szempontból megkérdőjelezhető, de van úgy, hogy erősíti a kapcsolatot.

– A saját érdekeink érvényesítése feltétlenül együtt jár mások manipulációjával?
– Nem feltétlenül, de azért hatvan-hetven évnyi élet során nehezen tudom elképzelni, hogy bárki is képes volt úgy érvényesíteni saját szempontjait, hogy soha ne sértette volna mások érdekeit. Biztos mindenkinél előfordul, hogy alkalmanként nem tudja vagy nem akarja teljes mértékben figyelembe venni mások szempontjait.

– Niccolo Machiavelli a XV–XVI. században élt. Valóban érvényesek a mai vezetőkre nézve mindazok a taktikai tanácsok, amelyeket a reneszánsz kori Itáliában megfogalmazott? Nem közhelyszerű folyton őt emlegetni?
– Egyáltalán nem, mindenkinek ajánlom A fejedelem olvasását. Egyrészt rendkívül élvezetes, másrészt számos modern jelenség is megérthető általa. Leírja benne például, hogy az uralkodónak érdemes barátságokat kötni másokkal, de amint az érdekei úgy kívánják, azonnal hátat kell fordítani nekik, esetleg meg is kell támadni őket, csak úgy lehet erős a hatalom. Machiavellinek Cesare Borgia volt a mintaképe (egyesek szerint neki írta a könyvet), és a Borgiák viselt dolgai jól ismertek. Sokak szerint a mai politikusoknak is erős machiavellista személyiségvonásaik vannak. Vizsgálatok bizonyítják, hogy a politikusok között a teljes populációhoz képest többen vannak olyanok, akiket a pszichopátia magas foka jellemez. Hangsúlyozni kell, hogy nem klinikai pszichopátiáról van szó, nem betegek ők, a teszt a „normális” népességen belüli tendenciákat méri. A pszichopátia és a machiavellizmus pedig nagyon közel áll egymáshoz.

– Kiből lesz Machiavelli? A mások eszközként való használatát tanulni kell, vagy örököljük ezt a képességet?
– Több benne a tanult vonás. Bár nagyon kevés genetikai vizsgálat áll rendelkezésünkre, de azokból úgy tűnik, hogy a machiavellista személyiségvonások nagyjából harminc-ötven százalékban örökölhetők, a fennmaradó részt a környezeti – főként családi és kortársaktól származó – hatások, tehát a tanulás teszi ki. Pécsi kollégáim kimutatták, hogy a családon belüli zavaros, nem egyértelmű kommunikáció is hat e machiavellista személyiségjegyek erősödésére. Az ugyanis arra készteti a felnövő gyereket, hogy ne egyenes módon, ne őszintén viszonyuljon a többiekhez. Ha nem megfelelő a gyermek és a szülő kötődése, a gyerekek egyéb – manipulatív – módokat keresnek mások figyelmének lekötésére és a vágyott szeretet megszerzésére.

 – Noha a machiavellisták többsége orvosi értelemben nem beteg, azért másként működik az agyuk, mint a többségé?
– A családi, fiatalkori hatások következtében valóban történnek idegrendszeri változások is. Azt találtuk például, hogy a machiavellisták jutalomszerzésért felelős agyi központjai erőteljesebben működnek, mint másoknál. Egy kísérletben, amikor pénzen kellett osztozniuk a résztvevőkkel, hajlamosabbak voltak a másik fél alkuajánlatait nem viszonozni, és az egész pénzt zsebre tenni. Eközben a prefrontális kéreg egyik területe nagyon aktívnak mutatkozott. Ez a terület a szociális kapcsolatokért és a hirtelen érzelmi reakciók gátlásáért felelős. Nagyon valószínű, hogy a machiavellisták egyszerűen gátlás alá helyezik azokat a spontán válaszokat, amelyek a legtöbb emberben kialakítják a viszonosság érzését és az együttműködés szándékát. Emiatt képesek hideg fejjel, az erkölcsi elveket háttérbe szorítva dönteni. Noha evolúciós kényszer a legtöbb embernél, hogy viszonozza az őt ért jó cselekedetet, a machiavellisták ezt nem igazán érzik.

– A machiavellizmus csak az ember sajátja, vagy vannak evolúciós előképei is?
– Egyes majomfajoknál is leírtak megtévesztő viselkedésformákat. A páviánok például képesek akkor is úgy viselkedni, mintha ragadozót látnának, ha nincs ott semmi, csupán a nagyobb, erősebb állatot igyekeznek vele becsapni, aztán menekülésre fogni a dolgot. Ám kétségtelen, mi, emberek tudunk a legjobban hazudni. Vannak kutatók, akik szerint éppen a megtévesztés tett minket emberré, mert fegyverkezési verseny indult be az egyre kifinomultabb megtévesztő taktikák és a felismerésükre, kivédésükre létrejött gondolkodási mechanizmusok között. Ennek eredményeként az ember egyedülálló képességekkel rendelkezik mások félrevezetésére, ugyanakkor hihetetlenül érzékeny a csalásra, és jó érzéke van a csalók kiszűrésére.

Bereczkei Tamás: Machiavellizmus – a megtévesztés pszichológiája. Typotex, Budapest, 2016, 2900 forint.