– Kiből lesz Machiavelli? A mások eszközként való használatát tanulni kell, vagy örököljük ezt a képességet?
– Több benne a tanult vonás. Bár nagyon kevés genetikai vizsgálat áll rendelkezésünkre, de azokból úgy tűnik, hogy a machiavellista személyiségvonások nagyjából harminc-ötven százalékban örökölhetők, a fennmaradó részt a környezeti – főként családi és kortársaktól származó – hatások, tehát a tanulás teszi ki. Pécsi kollégáim kimutatták, hogy a családon belüli zavaros, nem egyértelmű kommunikáció is hat e machiavellista személyiségjegyek erősödésére. Az ugyanis arra készteti a felnövő gyereket, hogy ne egyenes módon, ne őszintén viszonyuljon a többiekhez. Ha nem megfelelő a gyermek és a szülő kötődése, a gyerekek egyéb – manipulatív – módokat keresnek mások figyelmének lekötésére és a vágyott szeretet megszerzésére.
– Noha a machiavellisták többsége orvosi értelemben nem beteg, azért másként működik az agyuk, mint a többségé?
– A családi, fiatalkori hatások következtében valóban történnek idegrendszeri változások is. Azt találtuk például, hogy a machiavellisták jutalomszerzésért felelős agyi központjai erőteljesebben működnek, mint másoknál. Egy kísérletben, amikor pénzen kellett osztozniuk a résztvevőkkel, hajlamosabbak voltak a másik fél alkuajánlatait nem viszonozni, és az egész pénzt zsebre tenni. Eközben a prefrontális kéreg egyik területe nagyon aktívnak mutatkozott. Ez a terület a szociális kapcsolatokért és a hirtelen érzelmi reakciók gátlásáért felelős. Nagyon valószínű, hogy a machiavellisták egyszerűen gátlás alá helyezik azokat a spontán válaszokat, amelyek a legtöbb emberben kialakítják a viszonosság érzését és az együttműködés szándékát. Emiatt képesek hideg fejjel, az erkölcsi elveket háttérbe szorítva dönteni. Noha evolúciós kényszer a legtöbb embernél, hogy viszonozza az őt ért jó cselekedetet, a machiavellisták ezt nem igazán érzik.
