Ökumenikus vizeken, avagy a felekezetek sokfélesége

Megjelent Horváth Barna református lelkipásztor életműsorozatának 8. kötete.

Megjelent Horváth Barna (1936–2009) református lelkipásztor életműsorozatának 8. kötete. Az Ökumenikus vizeken címet viselő könyvben teológiai folyóiratszemlék, könyvajánlók, recenziók, előszók, valamint lektori jelentések kaptak helyet. A legkorábbi szöveg beszámoló a református Doktorok Kollégiuma 1984-es üléséről, amikor megemlékeztek Ulrich Zwingli reformátor születésének 500. évfordulójáról.

A kötetet alkotó írások az ökumenizmus jegyében készültek, vagyis a keresztény/keresztyén egyházak közös értékei alapján. A görög oikosz szó házat, otthont jelent, az ökumenizmus (görögül oikumené) kifejezés az egész világot érintő egyetemességre utal, amelynek lényege, hogy a felekezetek saját különböző hittételeik ellenére párbeszédet folytatnak és nem azt keresik, ami elválaszt, hanem a közös pontokat, azt, ami összeköt. Úgy is mondhatnánk, hogy az egyházak egy házban működnek, együtt kell élniük, vagy ahogy a könyv borítóján látható: egy bárkában vannak a tengeren.

Horváth Barna református lelkipásztor megtapasztalta a felekezetek sokféleségét, amikor 1980–81-ben ösztöndíjas volt Svájcban, a bosseyi Ökumenikus Intézetben, amely a Genfi Egyetem része, s ahová a világ minden tájáról érkeznek egyházi emberek, lelkészek, teológusok, hitoktatók. A Zürichi Egyetemen is folytatott tanulmányokat. Nemcsak könyvekből ismerte meg a kor teológiai áramlatait és egyházi valóságát Európa-szerte és később Amerikában is.

A szerző évekig a borsodi egyházmegye ökumenikus előadója volt, s vezette az egyházkerületi ökumenikus szakcsoportot, 1993 és 2003 között pedig a Theologiai Szemle, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa folyóirata szerkesztőbizottságának elnöke volt. Olvasottsága, széles látóköre és tapasztalatai alapján biztonsággal tájékozódott az ökumenika területén, ami nem kis teljesítmény, hiszen sokan be vannak zárva saját egyházukba, annak dogmáit ismételgetik, és nem hajlandók meglátni egy másik irányzat horizontját. Persze a történelmi felekezetek csak identitásuk feladása nélkül, sajátos értékeik megőrzésével tudnak termékeny párbeszédet folytatni egymással a világ problémáinak megoldása érdekében.

Az olvasó egy esztergomi ferencrendi szerzetes-tanár ökoteológiai gondolatait éppúgy megtalálja benne, mint a protestáns irányzatok egységtörekvéseit vagy az ötvenéves jubileumát 1998-ban ünneplő Egyházak Világtanácsa (EVT) múltját és jelenét és azt, hogy ez a csúcsintézmény hogyan viszonyul a kor kihívásaihoz.

A kötetben néhány írás a magyarországi egyházi közelmúlttal is foglalkozik. „Múltunkkal szembesülni, a még élők emlékezete által is ellenőrizhetően és jobbító szándékkal, nagyfokú igényességet kíván. Nem engedhető meg, hogy állításaink elnagyoltak legyenek. Ezen kívül is feltehető a kérdés, hogy mit használ és kinek használ a mai helyzetben az, hogy szegénységi bizonyítványt állítottunk ki arról az egyházról, amiben a ( ) legjobbjaink is nagyon kicsinek bizonyultak a hatalommal szemben. Kényszerhelyzetben volt jobbára egész ötven évünk, és a túlélésben csak az isteni kegyelem ünnepelhető” – írja Horváth Barna esperes egy lektori jelentésében, megmutatva, hogy először meg kell erősödnünk, utána tudunk másokkal párbeszédet kezdeményezni.

(Horváth Barna: Ökumenikus vizeken. Szerkesztette és kiadta Horváth Barnabás Dávid, Budapest, 2016. 144 oldal.)

###HIRDETES2###