Politika és gazdaság összefonódása gátolja a fejlődést

Japán, a csodák és a bukások országa. De hol tart most a távoli szigetország? Interjú.

– Hogyan tudott Japán a második világháborúban elszenvedett megalázó vereségből néhány év alatt felállni és a világgazdaság motorjává válni?
– Az 1945 utáni nem választható el a háborút megelőző évtizedek gazdaságpolitikájától. Japán nagyon későn nyílt meg a külföldi imperialista hatalmak előtt, sokkal később, mint Kína. Az egyetlen ország volt Ázsiában és Afrikában, amelyik nem behódolással válaszolt a nyugati gyarmatosító törekvésekre. Ehelyett az 1870-es években kezdett Meidzsi-reformok következtében az előző századfordulóra lényegében a nyugati országokhoz hasonló imperialista hatalommá vált.

– A háborút megelőző iparosítás ellenére mégis nehéz megérteni a XX. század második felében végbement fejlődést, hiszen a japán gazdaságot szinte felmérhetetlen kár érte a második világháborús vereséggel.
– Egyes elméletek szerint – amelyek a háború utáni Japánt (Nyugat-)Németországhoz hasonlítják – a háborús pusztítás következményeképpen lehetőség nyílik az igen gyors fejlődésre. Ugyanakkor a háborúban korántsem pusztult el a gazdasági fejlődés minden pillére. Amikor Japán elfoglalta Kína gazdag tartományát, Mandzsúriát, kialakították a kapitalista tervgazdálkodásnak nevezhető, igen sikeres gazdasági modellt. Mindezt jól képzett, militáns, rátermett fiatal hivatalnokok hada vezérelte le, akik a háború után újjáépíthették a gazdaságot. A bürokrácia – megőrizve a kapitalizmus kereteit – nagyon részletes állami tervezést és szabályozást vezetett be. Tanultak a németek és a szovjetek példájából. Az első világháború tanulságaiból pedig – amelyben egyébként győztek – azt, hogy a háború elsősorban gazdasági kérdés.

Japán fiatalok százezrei zárkóznak be

Több mint félmillió fiatal él Japánban, akinek gyakorlatilag semmi kapcsolata nincs a külvilággal azóta, hogy önkéntes társadalmi száműzetésbe vonulva bezárkózott a saját otthonába. A hikikomorinak nevezett jelenség csak az egyik azok közül a súlyos társadalmi kihívások közül, amelyekre a távol-keleti gazdasági nagyhatalomnak választ kellene találnia.

– Hogyan reagált a megszálló amerikai hadsereg a japán újjáépítési törekvésekre?
– Ellentétben Németországgal, ahol a német politikusoknak sokáig szinte minden döntésükhöz a szövetségesek jóváhagyását kellett kérniük, Japánnal teljesen máshogy bántak. Ez persze nem azt jelenti, hogy ne érvényesült volna az amerikai hatás. Sok, a harmincas évek New Dealjében is egykor részt vevő szakértő érkezett Japánba, és tanácsaikkal befolyásolták a politikai döntéseket. A fentiek eredményeképpen létrejött az állami és az üzleti szféra összefonódásával, kulcsterületek kiemelésével és többek között az alulértékelt jennel az a gazdasági környezet, amely – legalábbis kezdetben – gyors fejlődést tett lehetővé.

– Az utóbbi időben azonban éppen ezeket az összefonódásokat okolják a pangásért.
– Az ötvenes években hatalomra jutott Liberális Demokrata Párt kis megszakításokkal azóta is kezében tartja a kormányzást. Tehát demokratikus keretek között ugyan, de gyakorlatilag egypártrendszer van Japánban. Ez dinasztikus átmeneteket is lehetővé tesz. A kiöregedő politikusok rendszeresen fiaiknak adják át a parlamenti mandátumot. Ha a minisztériumban kineveznek egy államtitkárt, valamennyi nála idősebb kollégájának azonnal vissza kell vonulnia. Így kerülik el, hogy az öregebb beosztott a szokásjog alapján őt megillető tisztelet okán a főnöke felett álljon.  kezdetben azért lehet előnyös, mert nem kell minden lépést külön szabályozni, a felek „félszavakból is megértik egymást”. Ám az utóbbi évtizedekben ez már a fejlődés gátjává vált. Az Abe Sinzó miniszterelnök által bevezetni próbált – „abenomicsnak” nevezett – reformok tapasztalatai pont azt mutatják, hogy a gazdasági életet átszövő tradicionális kötelékek szinte lehetetlenné teszik a megújhodást, hiszen gyengítik a piacot és a demokráciát is.

– Tehát az utóbbi évtizedek elhúzódó japán válságát a hagyományos kötöttségek okozzák?
– Japán az 1992-es pénzügyi válságból – a világ más országaival ellentétben – mind a mai napig nem tudott magához térni. Nem tudnak kitörni a stagnálásból és a deflációból [az infláció ellentéte, az árak csökkenése]. Ez annyira egyedi, és a szokványos gazdaságélénkítő fogások annyira hatástalanok ellene, hogy rengetegen vizsgálták, így sokat tudunk az okairól. Ez azonban nem segített az ellenszer megtalálásában.

– Közhely, hogy Japán sikerei jelentős részben a lojális, engedelmes és megbízható munkaerőnek is köszönhetők. A japán átlagember tényleg nem megy soha szabadságra?
– A japán kultúra eredendően kínai, azon belül erős konfuciánus gyökerekre támaszkodik, miközben kombinálódott a nyugati technológiával. Az informális szokások, kötelékek továbbra is rendkívül erősek. Kötődnek a munkahelyükhöz, nagyon fontosnak érzik, hogy a főnökük törődjön velük, és érdekelje a beosztottjai élete. Magam is tapasztaltam Japánban, hogy nagyon sokáig dolgoznak, majd a munkaidő végeztével is együtt maradnak a munkatársak. Persze a munkával töltött sok idő önmagában még nem feltétlenül jelenti a gazdaság prosperálását.

– A gazdasági bajok mellett mély demográfiai válság is jellemzi a mai Japánt. A világon ott van a legtöbb százéves, a fiatalok pedig mintha nem érdeklődnének az utódnemzés iránt. Hogyan függ össze ez a gazdasággal?
– A demográfiai problémákat tekintve Japán hasonlít Európához, de jelentősek a különbségek is. A népesedési válság egyik oka a nők helyzetének rendezetlensége. Ők hátrányos társadalmi helyzetbe kerülnek, ha férjhez mennek. Emiatt egyre több fiatal nő, a karriert tartva szem előtt, nem is megy férjhez, nem szül gyereket. A japán társadalom igen zárt, bevándorlót alig találni. Hatalmas tehát a munkaerőhiány, és erre sincs működőképesnek tűnő tervük. Viszont náluk nem lesz akkora bajban a nyugdíjrendszer, ugyanis az emberek gondoskodnak magukról, megtakarításaik jelentős részét állampapírokban tartják.

Muraközy László: A japán rejtély – Útteremtő csodák és végzetes zsákutcák. Akadémiai Kiadó, Budapest, 2016. 6100 forint