Olyannyira keletjük lett az utóbbi időben a véres társadalmi disztópiáknak, hogy már azon szerzőktől is sorra érkeznek a hasonló kötetek, akiktől egész mást szokhattunk meg. Nem gondoltuk volna legalábbis, hogy aki legközelebb egy elnyomó rendszer elleni lázadás történetével áll majd elő, az a Gyerekrablás a Palánk utcában és a Petepite népszerű írója, Nógrádi Gábor lesz. A gyerekkönyveiről ismert szerző persze írt már felnőtteknek, ahogy több forgatókönyv (Sose halunk meg, Csocsó) is kötődik a nevéhez. Kérdés azonban, Zöldségkommandó című politikai kalandregényét valójában melyik korosztálynak szánja elsődlegesen.
A kétszáz oldalas kötet egy meg nem nevezett diktatúrában játszódik, ahol az elnök és kormánya már odáig jutott, hogy táborokba záratja az embereket, és a háború bejelentését tervezi. A fegyveres katonák az út mentén dolgoztatják a foglyokat, a határra kiépült az aknazár, és nyilvánosan történik minden, ami csak a legvéresebb diktatúrákban megtörténhet. Időnként mintha csak Észak-Koreát látnánk, annyira leplezetlen és kegyetlen az egész, máskor viszont inkább hajaznak a történések egy csupán félautoriter rezsimre.
Az állatkertben vidám fiatal párok csókolóznak, az összeesküvők pedig leginkább a Kádár-korszakban érezhetik magukat: megfigyelésük nagyjából arra a szintre korlátozódik. Az elnök elleni merényletet simán végre tudnák hajtani az út mellett, ha nem látják meg a kocsiban vele ülő unokáját, és a fenyegetéseket is könnyűszerrel célba tudják juttatni. Hogy kik? Hát a címben is említett zöldségkommandó, amely egytől egyig nyolcvanasok-kilencvenesek válogatott serege. Ők azok, akik úgy érzik, már nincs vesztenivalójuk, és bátran szembeszállhatnak az elnyomó hatalommal. Háborút láttak már eleget, így tudják, mivel jár az öldöklés, életük feláldozását pedig nem élik meg akkora súlyú döntésnek, mint mondjuk egy egyetemista vagy fiatal felnőtt.
A regény egyik fő humorforrását éppen az összeesküvők kora adja. Miután a rezsim vezetői inkább a diákokról, mintsem az aggastyánokról feltételezik az ellenállást, a dolguk némiképp könnyebb, persze egyszersmind komikusabb is. Bár egy borzalmas diktatúra lebontására szerződnek, szervezkedésüket mégsem tudjuk nem mosolyogva figyelni, amihez nyilván hozzátesz a rendszer ellentmondásossága is. Nehéz ugyanis valóságosnak tételeznünk egy elnyomást, amely bővelkedik a fentihez hasonló ellentmondásokban.
Mintha csak valójában nem lenne eldöntve, melyik korosztálynak szóljon a történet. A legifjabbaknak túl sok az egész, nyelvezetében sem nekik íródott a könyv (amelyben a szexuális utalások, durva megjegyzések sem ritkák), az idősebbek viszont könnyen érezhetik úgy, hogy nem tudnak mit kezdeni a sztorival. A művet leginkább talán a kiskamaszok élvezhetik, nekik pedig fontos tanulságokkal is szolgál a Zöldségkommandó a szabadság és az elnyomás, az ellenállás és a hazaszeretet tárgykörében.
Mert kétségtelen, a regény fontos üzeneteket fogalmaz meg: Nógrádi régóta ért ahhoz, hogy a legifjabbakhoz eljuttassa mondandóját. Ha új könyve nem lesz is akkora klasszikus, mint a Gyerekrablás a Palánk utcában, mindenképpen érdekes próbálkozás, amely tinédzserek számára bőven megér egy olvasást.
