De maradjunk az érdekes részeknél. Ma, amikor egy-egy amerikai elnökjelölt százmilliós, akár milliárdos nagyságrendű összegekből kampányol, és saját repülőgépével repked egyik városból a másikba, szinte szürreálisnak tűnik, hogy Carter a maga előválasztási korteskörútján olcsó szállodákban bérelt szobát stábjának tagjaival (már persze akkor, ha az adott városban éppen nem tudtak valamelyik demokrataszimpatizáns lakásába bekéredzkedni éjszakára). A super pace-ek (super political action committeek, vagyis a jelöltek milliárdos kampányát koordináló bizottságok) és a teljesen nyílt gazdasági lobbizás korában pedig ma már az is nehezen hihető, hogy nem is olyan régen a demokrata és a republikánus elnökjelölt még meg tudott egyezni, hogy kampányukhoz nem fogadnak el semmilyen külső segítséget (éppen azért, hogy utána ne kelljen politikai szívességeket tenniük), hanem kizárólag az állami támogatást költik erre a célra: fejenként összesen 26 millió dollárt.
Carter megoszt velünk néhány intim pillanatot is korabeli tárgyalásairól, például hogy nemcsak a lengyel és a kínai kommunista vezetőket, de magát Leonyid Brezsnyevet is érdekelte vallásossága, így az is szóba került a megbeszéléseken. Vagy például elmeséli, milyen apróságon is múlhatott a történelmi megbeszélés Anvar Szadat egyiptomi és Menahem Begin izraeli miniszterelnök között Izrael elismeréséről. A Camp David-i elnöki rezidencián már hetek óta folytak a megbeszélések, de a felek jottányit sem jutottak közelebb a megegyezéshez, amikor egyik reggel Carternek azt jelentették, hogy Szadat a szállása előtt várakozik összepakolt bőröndjeivel. Az amerikai elnök egyből odasietett, és kérdőre vonta partnerét, aki azt mondta, teljesen reménytelennek tartja, hogy valaha is megegyezésre jussanak, ezért az egyiptomi delegáció hazautazik. Carter nagy nehezen meggyőzte Szadatot, hogy maradjon, majd rohant Beginékhez, akik már szintén készülődtek a hírek hallatán, és akik ugyancsak reménytelennek látták a helyzetet. Begint ráadásul meg sem lehetett győzni, az izraeli kormányfőnek már csak egy kérése volt: Carter dedikáljon neki egy hármukról készült közös fotót. Az elnök titkárnője azonban megszerezte Begin nyolc unokájának a nevét is, így a dedikáció igazán névre szólóan sikerült. A gesztuson Begin annyira meghatódott, hogy meggondolta magát, és maradt.
