Kováts Judit jelentős felvidéki családok leszármazottja, így rengeteg dokumentum, visszaemlékezés volt a kezében. Nem csak a rokonoktól hallott családi történetek, hanem naplók, memoárok, a családokról szóló újságcikkek is. A szerző maga is jól ismeri azt a vidéket, ahol a történet játszódik. Ennek is köszönhető, hogy hiteles és életszerű képet tud adni a második világháborús, majd a kommunista hatalomátvétel utáni Felvidék világáról. Még azt a cukortartót is ismeri, amivel a regényben koronázást játszanak a gyerekek. És tudja azt is, hogy a történelmi helyzetek milyen választások elé állították a felvidéki magyarokat. Ilyen volt például a „reszlovakizáció”; vagyis az, hogy hatalom nyomására magyarok is szlováknak vallották magukat. Ez is olyasmi, amiről nem könnyű utólag beszélni.
A főhősöket, az Engelhart és a Wildner család tagjait mind a rokonság valamelyik tagjáról mintázta a szerző, de a hősök sorsának alakulása már fikció. Wildner András a regényben építésznek tanul Budapesten. Az ötvenes évek egyetemi világa után olyan helyre is követheti őt az olvasó, amely Kováts Judit szerint még mindig nincs igazán rajta az emlékezetünk térképén. Míg a recski internálótáborról sokat tudunk, Tiszalökről kevesebb szó esik; szinte csak a levéltárosok vannak tisztában azzal, hogyan építette ezerhatszáz fogoly a vízerőművet. Sokan közülük öt-hat év szovjet hadifogság után kerültek ide. Svábként háborús bűnösöknek és hontalanoknak nyilvánították őket, miközben a családjukat már régen kitelepítették.
Ezekről a témákról is rengeteg kutatást végzett Kováts Judit. Az Emlékpontok audovizuális archívum több ezer interjúja jó támpontot szolgáltatott azokhoz a témákhoz, amelyekről a családi emlékezet nem őrzött történeteket.
