Gerhard Schröder és a CDU kancellárjelöltje, Angela Merkel a várhatóan rendkívül szoros választási eredmények ellenére elutasították a nagykoalíció gondolatát a tegnap esti nagyszabású televíziós kampányvitában. A választás előtti utolsó személyes találkozás során hazugsággal vádolták meg egymást. Mindketten világossá tették, hogy kisebbik koalíciós partnerükkel, a CDU az FDP-vel, míg az SPD a zöldekkel közösen kíván győzelme esetén kormányozni.
A korábbi PDS-elnök és a Baloldali Párt kancellárjelöltje, Gregor Gysi többször is hangsúlyozta, hogy középtávon – azaz 2009-től – elképzelhetőnek tartja az SPD-vel történő kormányzati együttműködést. Schröder nem reagált erre a felvetésre. Komoly vitát robbantott ki a több lapban is közölt feltételezés, miszerint tekintettel a katasztrofális költségvetési helyzetre a pénzügyminisztérium a választásokat követően egy 30 milliárd eurós megszorítási listát kíván prezentálni.
A kancellár és külügyminisztere, Joschka Fischer a közvéleménykutatási adatok ellenére célként jelölték meg a jelenlegi vörös-zöld koalíció folytatását. Schröder a mostani helyzetet a 2002-es választásokhoz hasonlította, ahol a voksolás előtt négy héttel senki sem számított a jelenlegi koalíció hatalmon maradására.
Arra a kérdésre, hogy Merkel hajlandó lenne-e egy nagykoalíció vezetésére, azzal válaszolt a CDU elnökasszonya: „Nem lesz nagykoalíció.” Ugyanebben a szellemben nyilatkozott Edmund Stoiber is. Az FDP elnöke, Guido Westerwelle csak a CDU/CSU-t tartja elfogadható koalíciós partnernek. Arra a kérdésre, hogy mit tenne az FDP, ha a nem lenne elég a Bundestag többséghez a CDU/CSU-val alkotott koalíció, Westerwelle úgy válaszolt: „Akkor ellenzékben maradunk.”
(faz.net)
Angela Merkel: Nem lesz nagykoalíció!
Gerhard Schröder kancellár és Angela Merkel, a CDU kancellárjelöltje a tegnap esti utolsó, nagyszabású televíziós kampányvitában egyaránt elutasította a nagykoalíció gondolatát. Utolsó személyes vitájuk során rendre hazugsággal vádolták egymást. • Bundestag választások: gondban az alkotmánybíróság
2005. 09. 13. 7:35
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!