A bíróság egyik szóvivője hétfőn megerősítette, hogy közel féltucat panasz érkezett hozzájuk, melyben az indítványozók a választások végeredményének nyilvánosságra hozatalát szeretnék elhalasztatni. Az indítványozók az október 2-i, drezdai pótválasztással indokolják beadványukat, melyre az NPD jelöltjének hirtelen halála miatt kényszerültek.
A Focus magazin információi szerint az indítványozók azzal érvelnek, hogy a 220 ezer drezdai választó jelentős tudáselőnnyel rendelkezne, ha már szeptember 18-án megismerné a voksolás előzetes végeredményét. Ez a tudás lehetővé tenné számukra, hogy szavazatuk leadásakor taktikai szempontokat is figyelembe vegyenek. Ez azonban ellentétes lenne a választások egyenlőségének elvével.
Éppen ezért egyes alkotmányjogászok, mint például a berlini Hans Meyer azt javasolják, hogy vasárnap Drezda I. választókerületében is adják le a polgárok a második – pártlistás – szavazatukat, s csak az egyéni képviselőjelöltre voksoljanak egy későbbi időpontban. Ebben az esetben a pótválasztás alig befolyásolná a Bundestag összetételét és a lehetséges koalíció alakításokat. Meyer szerint egy későbbi voksolás a pártlistákra viszont ténylegesen a választási eredmény megmásításához vezethetne, így azt bárki megtámadhatná az alkotmánybíróságon érvelt a berlini Humboldt Egyetem korábbi rektora.
Bundestag választások: gondban az alkotmánybíróság
A karlsruhei alkotmánybíróság előreláthatóan pénteken dönt arról, hogy a vasárnapi Bundestag választások előzetes eredménye a voksolás éjszakáján nyilvánosságra szabad-e hozni, vagy sem.
2005. 09. 13. 7:33
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!