Szigorú biztonsági intézkedések közepette ünnepelte a szövetségi operett-hadsereg 50. születésnapját. A rendezvény csúcspontja a zenés katonai parádé volt a Reichstag épülete előtt. A rendezvény előtt a Bundestag új elnöke, Norbert Lammert adott fogadást az évforduló alkalmából.
Több százan tiltakoztak a berlini belvárosban a katonai ceremónia ellen. Rendőri adatok szerint több, mint 1200-an követték egy 30 csoportból álló baloldali akciószövetség felhívását. Ezek közé tartozott a berlini Baloldali Párt-PDS és az ifjú szocialisták is. A tiltakozók között feltűnt a Baloldali Párt egyik képviselője is. A későbbi összecsapásokban a rendfenntartó erők öt tüntetőt letartóztattak, több demonstráló és egy rendőr is megsebesült.
Több száz tábori csendőr, határőr, és 1300 berlini rendőr biztosította a katonai parádét és a 4000 vendég, köztük a köztársasági elnök, az ügyvezető és a kijelölt kancellár biztonságát. A kormányzati negyedet a biztonsági erők szinte teljesen lezárták.
A NATO főtitkára, Jaap de Hoop Scheffer és Norbert Lammert is méltatta a Bundeswehr, mint a béke és integráció hadseregét, mely Németországban, a NATO-ban, s az egész világon komoly tiszteletet váltott ki. Az ügyvezető honvédelmi miniszter Peter Struck (SPD) kijelentette, hogy a parádé bírálatát el kell fogadni, ugyanakkor a németek többsége szerint „egy szép esemény”. A parádé a porosz idők óta a német katonák legmagasabb tiszteletnyilvánítási formája.
(Forrás: morgenpost.berlin1.de, Berliner Morgenpost )
Katonai parádé a Bundeswehr 50. évfordulója alkalmából
A Bundeswehr 50. évfordulója alkalmából először tartottak katonai parádét az NSZK történetében a Reichstag épülete előtt. A katonai ceremónia ellen több százan tiltakoztak a berlini belvárosban
2005. 10. 27. 7:59
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!