A kormány bárkivel és bármikor kész a párbeszédre

„Bárkivel, bármikor, bármilyen szinten” kész a kormány párbeszédet folytatni – jelentette ki Martonyi János külügyminiszter Brüsszelben a magyarországi alkotmányos változások kapcsán.

PR
2012. 01. 27. 17:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Martonyi János pénteki bejelentése szerint a budapesti kormány célja az, hogy a Magyarország ellen a múlt héten indított európai uniós kötelezettségszegési eljárások lezárásához már azok első szakaszában eljussanak. A magyar diplomácia vezetője az EU-tagországok – úgynevezett általános uniós ügyek tanácsaként összeült – brüsszeli külügyminiszteri értekezletét követően beszélt erről, megerősítve, hogy a hivatalos napirendi pontok megtárgyalása után röviden a magyarországi alkotmányos változásokról is szó esett.

Elmondta: a miniszteri találkozó ezen részében a rövid elnökségi felvezetőt, a főként a tények ismertetésére szorítkozó európai bizottsági tájékoztatót, valamint az ő hozzászólását követően még a belga Didier Reynders szólalt fel, aki azt kérte, hogy a szóban forgó uniós eljárásokról, azok eredményéről a későbbiekben is kapjanak tájékoztatást.

Az ülésen elnöklő dán európai ügyi miniszter, Nicolai Halby Wammen – mint a találkozó utáni sajtótájékoztatóján megerősítette – kiemelte az Európai Bizottság szerepét az eljárások ügyében. Hangoztatta annak fontosságát is, hogy minden uniós tagállamnak tiszteletben kell tartania az uniós szabályokat.

Az Európai Bizottságot képviselő Maros Sefcovic alelnök ismertette a nemzeti bankkal, a bírák nyugdíjazásával, valamint az adatvédelmi biztosi hivatallal kapcsolatos kötelezettségszegési eljárásokról múlt héten született döntéseket. Jelezte azt is, hogy az igazságszolgáltatást érintő néhány kérdésben és a médiaszabályozásra vonatkozóan is leveleket intéztek a magyar kormányhoz. Sefcovic hangoztatta, hogy a testület „nagyon precízen” figyelemmel követi az eljárásokkal kapcsolatos magyar lépéseket. Beszámolt a brüsszeli bizottság képviselője arról is, hogy a héten pozitív és konstruktív találkozó zajlott le José Manuel Durao Barroso elnök és Orbán Viktor miniszterelnök között. Ennek nyomán megindult az ügyek rendezésének folyamata is – tette hozzá a magyar miniszter elmondása szerint.

Megoldás még az első szakaszban

Martonyi János hozzászólásában előtérbe helyezte azt a kormányzati szándékot, hogy a jogsértési eljárásokat még az első szakaszban megoldják. Sajtótájékoztatóján kifejtette: a következő szakasz az lenne, hogy az Európai Bizottság indoklással ellátott véleményt ad ki, amelyben határidőt szab a vitás kérdések rendezésére, és az ügy csak akkor kerül az Európai Bíróság elé, ha a tagállam túllépi a határidőt.

Emlékeztetett arra is, hogy az uniós tagállamok ellen összesen több száz ilyen eljárás van folyamatban. Martonyi a miniszterek előtt megerősítette, hogy „bárkivel, bármikor, bármilyen szinten” készek párbeszédet folytatni. Úgy vélte, azzal, hogy a miniszteri tanács most megkapta a megfelelő tájékoztatást, ebben a testületben le kellene zárni a vitát. Ismét hangot adott annak a véleményének, hogy el kell kerülni „a tagállamok közötti vitákat, megosztottságot, politikai és ideológiai vonalak mentén”. A politikai vitáknak is megvan a fóruma, mindenekelőtt az Európai Parlament – tette hozzá. „Lényegében a vita elmaradt, konfrontációra nem került sor” – foglalta össze a miniszteri tanácsban Magyarországgal kapcsolatban pénteken történteket Martonyi János.

Korábban az erős európai uniós kohéziós politika és a közös mezőgazdasági politika (KAP) megőrzésének fontosságát hangsúlyozta Martonyi János Brüsszelben.


A magyarokkal foglalkoznának a liberálisok

Guy Verhofstadt, az Európai Parlament liberális frakciójának vezetője pénteken azt szorgalmazta, hogy tűzzék a jövő hétfői informális EU-csúcstalálkozó napirendjére a magyarországi helyzetet. A flamand liberális politikus – korábbi belga miniszterelnök – volt a házigazdája annak a brüsszeli sajtótájékoztatónak, amelyet Konrád György magyar írónak szervezett a liberális EP-frakció. Verhofstadt a sajtótájékoztató bevezetőjében közölte, hogy a magyar téma napirendre tűzését szeretnék elérni a hétfői EU-csúcson, amelyet egyébként alapvetően gazdasági, pénzügyi témák megvitatására hívtak össze.

A magyar külügyminiszter értékelése szerint sokat javult az elmúlt időszakban az úgynevezett pénzügyi paktummal kapcsolatos, új európai uniós szerződés tervezett szövege, amelyről az EU-tagországok állam- és kormányfői állapodhatnak meg hétfői, brüsszeli találkozójukon. Martonyi elmondta: várakozásai szerint hamarosan megállapodás születik abban a kérdésben, hogy az euróövezeti csúcstalálkozókon „főszabályként” a szerződéshez csatlakozó, eurózónán kívüli országok is részt vehetnek. Megerősítette azt is, hogy a hétfői csúcsértekezlet középpontjában a kormányfői tanácsot elnöklő Herman Van Rompuy terveinek megfelelően a növekedés és a foglalkoztatás témaköre áll majd.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.