Ismét Magyarországot támadják az EP-ben – percről percre + Videó

Az Európai Parlament szerdán plenáris vitát tart a „magyarországi közelmúltbeli politikai fejleményekről” Orbán Viktor kormányfő részvételével.

Gabay Balázs
2012. 01. 18. 16:43
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

18.00Nicolai Wammen dán Európa-ügyi miniszter a vita összefoglalójaként azt mondta, teljes mértékben megbíznak a bizottság munkájában, és elvárja, hogy Magyarország igazítsa ki jogszabályait az EU-s jognak megfelelően. Végül megköszönte, hogy Orbán eljött.

17.58 – Azt szeretnénk, ha harmóniában lenne a magyar törvény az EU értékeivel – mondta Viviane Reding. Az igazságügyi biztos elmondta: az igazságszolgáltatás függetlensége elengedhetetlen az unióban, erről is szó lesz a magyar miniszterelnök és Barroso keddi találkozóján. Emlékeztetett arra, hogy Neelie Krooes megint levelet írt a magyar kormánynak a médiatörvény ügyében.

17.50Gál Kinga néppárti képviselő felszólalásában jelezte, komoly jogsértésekre került sor korábban az unióban. „A 2006. októberi budapesti események idején érdekes módon nem voltak annyira érzékenyek az EP-képviselők. Ezt hívják kettős mércének.” Elmondta, nagyon sok régi tagállam nem felelne meg jelenleg a csatlakozási feltételeknek. „Nem elfogadható, hogy légből kapott sajtóértesülések alapján bírálják Magyarországot. Amikor megkérdeztem önöket, elolvasták-e az önök által támadott törvényeket, az új magyar alkotmányt, mindannyiszor az a válasz érkezett: sajtóértesülésekből ismerik a szabályozásokat.”

17.45Daniel Cohn-Bendit rakoncátlankodott az ülésteremben, Martin Schulznak csendre kellett intenie.

17.37Gyürk András (EPP) felidézte, három ügyben emelt kifogást az EB hazánk ellen, erre válaszul pedig Orbán Viktor eljött Strasbourgba, hogy személyesen vegyen részt a párbeszédben. Figyelmeztetett, hogy noha az EP-n a sor, hogy keretet és kontrollt biztosítson a párbeszédnek, és a vitáknak érvekről és tényekről kell szólnia, ezt az esélyt most eljátszotta. – A baloldal inkább teleszórja hamis vádakkal a Tisztelt Házat, de tudnia kell, hogy kétharmados demokratikus döntés nem írható felül Brüsszelből vagy Strasbourgból – fogalmazott Gyürk, aki sajnálatát fejezte ki, hogy ezzel a legnagyobb kárt a közös európai gondolatnak okozzák. – Amit tesz, azzal a szélsőséges pártokat segíti, ez pedig ma, amikor a legnagyobb válságát éli az unió, felelőtlenség – címezte a baloldalnak Gyürk András néppárti képviselő.

17.10 – Martin Schulz ülést levezető elnöknél több tucat kék kártya várja a felszólalás lehetőségét, de a szocialista vezető jelezte, mindenki nem fog szót kapni – időhiány miatt.

16.50 – A mai nap lehetőség a párbeszédre – mondta Göncz Kinga, és Orbán Viktor mai interjújára utalva kijelentette: reméli, hogy nemcsak az erő, hanem az érvek előtt is meghajolnak majd. A szocialista képviselő hazugságnak tartja, hogy a nemzetközi baloldali összefonódástól kell megvédeni Magyarországot, már csak azért is, mert a bírálatok a kormánynak szólnak, nem az országnak. Szerinte a Fidesz kormányzása elszigeteli hazánkat és rontja a forintot. Göncz szerint a demokratikus fékek és ellensúlyok nélkül társadalmi robbanás lehet Magyarországon, majd megkérte az EP sajtószolgálatát, hogy monitorozza a magyar közmédia tudósítását, hogy mennyire elfogulatlanul tudósít majd a vitáról.

16.45 – Felszólítom Alexander Graf Lambsdorff képviselő urat, hogy kérjen bocsánatot a parlamentben ülő és az azon kívül lévő hölgyektől – fogalmazott élesen felszólalásában Áder János néppárti képviselő. – Azzal, hogy Szájer József feleségét, aki szakmailag minden követelménynek megfelelt, alkalmatlannak bélyegezte az Országos Bírói Hivatal vezetésére, személyében sértette meg őt, és minden nőt, ez elfogadhatatlan.

16.43Manfred Weber megköszönte Orbán Viktornak, hogy eljött az EP-be, és végigüli ezt a vitát, míg a hisztérikus hangok hallatói már elhagyták az üléstermet. Kijelentette: hagyjuk a politikai vitát, ha a bizottságnak kifogásai vannak, akkor azokat megfogalmazza és a magyar kormány majd lép ezeket követően. Jelezte, hogy a bírálóknak nincs a kezükben tartalmi bizonyíték, csak vagdalkoznak a totalitaritással. Emlékeztetett ugyanakkor, hogy amikor Szlovákia elfogadta a nyelvtörvényt, akkor a most hangoskodó baloldal megvédte az akkori baloldali szlovák kormányt, és semmilyen kifogást nem emelt.

16.38 – A feleségem nem azért került az Országos Bírói Hivatal élére, mert a nejem, hanem azért, mert 13 éven keresztül az ország legnagyobb munkaügyi bíróságát vezette. 25 éves bírói pályafutása alatt egyetlen politikai kifogás sem érte személyét – reagált Szájer József Alexander Graf Lambsdorff liberális politikus vádjára.

16.30 – Orbán Viktort most azért kárhoztatják, mert különböző adókat kellett kivetnie korábbi események miatt. Tűz alá került, mert megvédte a férfiak és a nők családalapítási jogát, a születendő magzatokat. A Brezsnyev-doktrína tovább él az unióban, és most Magyarország ellen alkalmazzák – fogalmaztak néppárti képviselők.

16.27 – A lengyel Ryszard Legutko (EPP) egypercesében sok sikert kívánt Orbán Viktornak és kormányának, és emlékeztetett, hogy a Magyarországon kritizált szabály Lengyelország esetében nem okozott gondot az Európai Parlamentben, valószínűleg azért, mert elvi alapon a lengyel kormány szimpatikus neki, a magyar meg nem – „ez a mi betegségünk” – mondta Legutko.

16.22 – Magyar patriótaként rossz érzéssel tölt el a mai vita, mert Orbán Viktor kormánya rászolgált a bírálatra, de sajnos ennek árnyéka hazámra is vetül – mondta Tabajdi Csaba. A szocialista képviselő arra kérte Barroso bizottsági elnököt, hogy tegye világossá: egy pillanatig sem akarja az EB megbántani a magyar népet. Túlzásnak nevezi a Hugo Chávezzel és Vlagyimir Putyinnal való párhuzamokat, bár nem tartja valódi demokratának Orbánt. Tabajdi közölte: Európának nem stílusa a dirigálás, mert az nem egy külső hatalom. Szerinte valójában az Orbán-kormány bünteti a magyar népet, nem az unió, és hazánk érdeke az, hogy valódi sajtószabadság legyen és leváltható legyen a bizalomvesztett kormány.

16.20Szájer József (EPP) kikérte az antiszemitizmus vádját Daniel Cohn-Benditnek, és emlékeztetett: Orbán Viktor kormánya vezette be a holokauszt emléknapját, és ha a zsidóságnak félnie kell valamitől, az nem Orbán Viktor, és nem a magyar kormány. „Én egy európai, fideszes, magyar demokrata vagyok” – hangsúlyozta Szájer, aki aláhúzta, hogy fiatal jogászokként ők vívták ki ezt a szabadságot, és a mai napig védelmezik. – Ha kifogások vannak, meghallgatjuk és megváltoztatjuk álláspontunkat, erre példát is adtunk. Amit az újságokban olvasnak, az viszont nem a valóság, ne ítélkezzenek azelőtt, hogy lefolytatnánk a vitát – zárta szavait Szájer József, aki emlékeztette a baloldaliakat a 2006-os szemkilövetések jogszerűtlenségeire.


16.15 – Magyarország nem oka annak, hogy az Európai Unió összeomlott – mondta Morvai Krisztina, a Jobbik képviselője. Közölte: „önök azok, akik meghozták azokat a döntéseket, amelyek tömeges szegénységet okoztak az országnak”. „Milyen bizarr, hogy önök tartanak most előadást a demokráciáról? Kiket képviselnek maguk? A görög és a portugál szegények valóban azért küldték magukat ide, hogy a magyar bírók nyugdíja miatt vagy az adatvédelmi biztosunk sorsa miatt vitázzanak?” – kérdezte Morvai.

16.12Zbigniew Ziebro néppárti képviselő úgy fogalmazott, az Orbán-kormánynak volt bátorsága, hogy megerősítse a családokat és talpra állítsa a gazdaságot. „A további munkához sok sikert kívánunk, önökkel vagyunk!”

16.10Bokros Lajos a kisebbik konzervatív párt szónokaként franciául szólt hozzá a vitához – saját nyelvén is lett volna lehetősége erre. Úgy értékelt, hogy a nemzetközi sajtó példátlan figyelmet fordított Magyarországra, és minden komoly jelentés negatív volt. Felhívta az Európai Unió intézményeinek figyelmét arra, hogy minden nem kormányzati szervezet „áldozatául esett ennek a politikának”, a kormány pártembereket nevezett ki ezen hivatalok élére, az ellenzék pedig nem tudott semmit lépni, és szakmai kontroll nélkül mentek át a törvények. Bokros szerint a most leváltott alkotmány nem volt sztálinista, ellenben az Orbán-kormány „jogi szőnyegbombázást” hajt végre, ami miatt az ország hosszú időre kormányozhatatlanná válik. Úgy látja, a nyugdíj-megtakarítások államosításával aláásták a befektetők bizalmát.

16.08 – Joseph Daul frakcióvezető afelől érdeklődött a teátrális beszéde végére pontot helyező Cohn-Benditnél: úgy véli-e, Magyarországnak vissza kellene térnie a korábbi alkotmányhoz? Cohn-Bendit nemmel válaszolt. – Annyit mondtam, hogy a jelenlegi alaptörvény nem jó. Orbán úr azzal, hogy megváltoztatta a házszabályokat, nem hagyott lehetőséget a vitára, ez a probléma.

16.02 Daniel Cohn-Bendit azt hitte, álmodik. A zöldek vezetője ezt annak kapcsán mondta, hogy minden újságban, konzervatívban és baloldaliban egyaránt magyar problémáról olvas, ehhez képest Daul arról beszél, hogy rendben zajlott az alkotmányozás Magyarországon, „úgy tűnik skizofrének vagyunk”. Orbán Viktornak címezve kijelentette: az EU nem lábtörlő, hanem egy közös ház.

A sztálini alkotmány kapcsán a hatvannyolcas diákvezér úgy szólt, hogy annak idején mindenki teljesen megőrült, hogy egy ilyen országot bevettünk az unióba, ha ez igaz. „Annak idején a konzervatívoktól nem hallottam ellenvéleményt ennek kapcsán megfogalmazni” – mondta Cohn-Bendit, hozzátéve: hagyjuk abba ezt a hülyeséget. „Ki kell mondani, hogy Magyarországon miért félnek a hajléktalanok, az értelmiségiek, a zsidók és a kisebbségiek” – mondta, és szerinte mindez az alaptörvény szellemiségéből ered.

15.55 – Tudja-e, hogy a magyar alkotmány tartalmazza a legkomolyabb kisebbségvédelmi rendelkezéseket? – szegezte a kérdést Verhofstadtnak az egyik parlamenti képviselő.

15.53 – A liberális frakció vezetője, Guy Verhofstadt szerint azt mondani, hogy ma nincs gond Magyarországon, eléggé meglepő. Úgy gondolja, többről van itt szó, mint a három eljárás megindításáról, ellenőrizni kell azt, hogy a magyar alaptörvény és a sarkalatos törvények megfelelnek-e az európai alapértékeknek. A politikus személyesen Orbánnak címezve azt mondta: hatalmas munkát végzett a kommunizmus ellen annak idején, de most rossz úton jár, véleményét pedig Kenedi János, Dalos György és Konrád György véleményére alapozta.

15.50 – A bizottság egy kicsit élénkebben is foglalkozhatott volna a dologgal – vélte Hannes Swoboda, az európai szocialisták frakcióvezetője. – Korábban kifogásoltunk néhány törvényt, de ezek igen lényegesek. Nem egyes intézkedéseket, hanem az ezek mögött meghúzódó szellemiséget bíráljuk. A politikus csalódottságának adott hangot, hogy az előtte felszólaló Daul nem az általa megfogalmazott kritikával élt. – Vaclav Havel mindig a kommunizmus ellen küzdött, de a szabadság mellett. Igyekezni kellene róla példát venni, tette hozzá. Swoboda végezetül megköszönte Orbán Viktornak és a magyar kormánynak a horvát csatlakozásban játszott komoly szerepét.

15.48Joseph Daul néppárti képviselő emlékeztetett: 2010-ben nagy többséggel szavaztak bizalmat Orbán Viktor pártjának, hogy megreformálják az országot. A politikus szerint erre nagy szükség volt: rossz helyzetben volt az ország, sztálini alkotmánya volt, és a helyébe lépő alaptörvényt és a sarkalatos törvényeket megvitatta és megszavazta a magyar parlament. A képviselő felidézte, hogy ezek kapcsán aggályok merültek fel, ám jelezte, alávetjük magunkat az EB-bírálatnak, és jelezte, Magyarország egy hónapot kapott, hogy változtasson a kifogásolt jogszabályokon. „Súlyos dolgokról beszélünk, demokráciáról, az EU értékeiről, de én biztos vagyok benne, mindezt és a szabadságot Orbán Viktor tiszteletben tartja” – zárta beszédét.

15.45 – Másfél év után új alkotmányt, 25 sarkalatos törvényt és sok egyéb törvényt alkottunk, strukturális reformot hajtottunk létre – mondta a magyar kormányfő, említve többek között a közigazgatási, az oktatási, a nyugdíjrendszert érintő és a szociális támogatások rendszerének átalakítását. – Mindent átszerveztünk, ami Magyarországon adósságot termelt, tudjuk, ez számos csoport érdekeinek megsértésével járt – folytatta, példaként említve a válságadókat és a bankadót. Mint emlékeztetett, ’49-es alkotmányunk helyett utolsóként hoztunk új alaptörvényt, de Magyarország megújítása és átszervezése az európai alapértékek alapján történt, „támaszkodtunk az EU alapdokumentumaira”. Elismerte, hogy ilyen tempó mellett természetesen felmerülnek vitás kérdések, de a mai napon levelet írt Barrosónak, és jövő heti találkozójuktól gyors eredményeket remél.

A bizottság által hazánknak elküldött kifogások közül viszont egyetlen sem támadt a magyar alkotmányra, hiába írnak mást is az újságok – emlékeztetett a miniszterelnök, hozzátéve, az alkotmányt érintő átmeneti rendelkezések közül kettőt ért bírálat, de jelezte, hogy az alkotmány egyetlen részét sem vette eddig senki jogi kétely alá. „Hálás vagyok, hogy mindezt elmondhattam, Magyarország számít az Európai Parlament támogatására” – zárta strasbourgi felszólalását Orbán Viktor.

15.43 – Mindig öröm egy parlamentben felszólalni, mert a demokrácia a parlamentben működik – kezdte Orbán Viktor az Európai Parlament szerdai plenáris ülésén. – Azt a hírt kaptam, hogy önök ma Magyarországról kívánnak tárgyalni, így indokolt jelenlétem a felfokozott érdeklődés miatt. Nem lep meg ez az érdeklődés. Átfogó, mély, izgalmas megújítás történt Magyarországon az elmúlt évben – tette hozzá a miniszterelnök. E megújítás és annak tempója mellett természetes, ha vitás kérdések is felmerülnek. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az unió által felvetett problémák könnyen, egyszerűen és nagyon gyorsan orvosolhatók.


2010 előtt kevesebb mint 3 millió adófizető tartotta el az országunkat, hazánk a gazdasági összeomlás szélén állt. Az elmúlt egy évben végzett munkára büszkék vagyunk. Most először fordult elő a rendszerváltás óta, hogy a költségvetés az európai normák szerint alakult. Felszámoltuk a paramilitáris szervezeteket, így végre minden kisebbség védettséget élvez Magyarországon. Másfél év alatt megalkottunk egy új alkotmányt – fogalmazott Orbán Viktor.

15.30José Manuel Barroso rendkívül kényesnek nevezte a Magyarországról szóló vitát. Az Európai Bizottság elnöke elmondta: figyelik a hazánkban zajló folyamatokat, közölte, hogy az új alaptörvény kapcsán aggályok merültek fel. Felidézte, hogy levelet is írt ezekről Orbán Viktornak, válaszát azonban nem tartotta kielégítőnek. Az induló kötelezettségi eljárásokról elmondta: nem fogunk hezitálni, ha nem fogják módosítani a jogszabályokat. A konkrét bírálatokat túlmenően Barroso úgy fogalmazott: politikai dimenziókról is beszélnünk kell, mivel „aggodalmakat fogalmaztak meg a magyar demokrácia minőségét illetően”.

A minap a magyarországi sajtószabadság kérdésében fogalmazta meg aggodalmát az EB alelnöke – emlékeztetett Barroso. – Nagyon fontos, hogy a mai vita egyértelmű üzenetet küldjön Magyarországnak, azt szeretnénk, hogy ne maradjon kérdés a demokráciával kapcsolatban bármelyik tagországunkban. Tiszteletben tartjuk a magyar népet és kultúráját – mondta Barroso. – Arra kérem Orbán miniszterelnök urat, hogy megfelelően kezelje ezeket a kérdéseket.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.