A vitáról percről percre készült közvetítésünket itt olvashatja!
A Hír TV a 23 órás hírek után összefoglalót ad az EP-vitáról és az azt követő nemzetközi sajtótájékoztatóról.
Hazám nevében szeretném megköszönni a Magyarországgal kapcsolatos kitartó figyelmet és a baráti felszólalásokat – emelte ki viszontválaszában a több órás Európai Parlamenti vita végén Orbán Viktor. – Swoboda elnök urat biztosítom, hogy az elmúlt 20 évből 15-öt ellenzékben töltöttem, így biztos vagyok benne, hogy ha van Európában ember, aki a politikai verseny barátja, az én vagyok.
A miniszterelnök úgy vélte, Guy Verhofstadt volt belga miniszterelnök egyetlen tényt hagyott ki az általa citált nyilatkozatból: az azt megfogalmazók a magyar liberális párt vezetői voltak. „Ez a párt az elmúlt években úgy elvesztette az emberek bizalmát, hogy be sem jutott a parlamentbe” – utalt az SZDSZ kiesésére.
Bekiabálásoktól sem mentes beszédében a kormányfő kiemelte: eltekint a számos ténybeli tévedés kijavításától. Csak annyit kér a magyar alkotmányt bírálóktól, olvassák el azt. „Sok újdonságot találnak majd benne, mely akár megfontolandó lehet sok európai ország számára is.”
„A most lezajló vitának volt európai aspektusa, ideológiai része is. A mi eszméink keresztények, a nemzeti érzést, a családot a jövő alapjának tekintik. Ez az álláspont, attól, hogy kisebbségben vagyunk vele, még európai.” Orbán Viktor Robert Schumanntól, az Európai Szén- és Acélközösségek egyik atyjától is idézett: az európai demokrácia vagy keresztény lesz, vagy nem lesz.
„Ami a konkrétumokat illeti, engedjék meg, hogy elkerüljem azt a vitát, amit a konkrét kérdésekben kell lefolytatni a bizottsággal. Nekünk nincs vitánk a bíróság függetlenségéről” – mondta Orbán, aki szerint a bírók nyugdíjkorhatárának kérdése nem igazságszolgáltatási kérdés, hanem nyugdíjrendszerbeli – ez utóbbi pedig szerinte már fenntarthatatlan volt. Egyszerűen csak egységesítettük a nyugdíjkorhatárt, valakinek ettől emelkedett, valakinek ettől csökkent a korhatára – tette hozzá.
A jegybanki függetlenség kérdésében támadt kifogások majd’ mindegyike nyitott fülekre talált a magyar kormánynál, egyvalamiben azonban éles konfliktus van: hogy a jegybank vezetése tegyen-e esküt az alkotmányra, „ezt vitassuk meg a jövőben” – szorgalmazta Orbán Viktor.
Ami a régi és az új alkotmányt illeti: a régi szerinte nem volt képes megvédeni a magyarok vagyonát, az egyén szabadságát, a kisebbségi jogokat, az új viszont ezeket megfelelően orvosolja.
„Európát kultúrája teszi Európává. Ha az érvek higgadtak, konkrétak, józanak, mindig megtalálhatjuk az ellentétek feloldásának módját. Meggyőződésem, hogy nem méltók Európához azok a vádak, amiket nem a józan ész, hanem a pártpolitikai düh és indulat vezet” – kritizálta támadóit.
„Minket értékek vezettek vezettek Európába” – fogalmazott Orbán, aki szerint Magyarország a szabadságharcosok földje volt, ma is az, és az is marad. „Akinek kétségei vannak, jöjjenek el hozzánk, ismerjenek meg bennünket” – kérte a képviselőktől.