Elhalasztották a volt ukrán belügyminiszter tárgyalását

Elhalasztották a Jurij Lucenko volt ukrán belügyminiszter ellen folyó újabb per péntekre kitűzött tárgyalását a bíró megbetegedése miatt.

WA
2012. 06. 08. 15:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A már börtönben ülő Lucenko ellen április végén indítottak pert Viktor Juscsenko volt államfő megmérgezésével összefüggésben. Konkrétan azzal vádolják, hogy 2009-ben, a második Timosenko-kormány belügyminisztereként törvénytelen módon figyeltette és hallgattatta le Volodimir Szacjuknak, az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) volt helyettes vezetőjének sofőrjét, aki viszont tavaly augusztusi bírósági meghallgatásán azt vallotta, hogy nem sértették meg jogait.

Juscsenko – akkor még az ellenzéki erők államfőjelöltjeként – 2004 őszén, az elnökválasztások előtt betegedett meg váratlanul. Az orvosi vizsgálatok során kiderült, hogy dioxinnal mérgezték meg. Azon a napon, amikor a méreg vélhetően a szervezetébe került, SZBU-vezetőkkel találkozott Szacjuk vidéki házában.

A Korreszpondent ukrán internetes hírügynökség jelentése szerint az elhalasztott tárgyalást június 13-án tartják meg.

Lucenkót február 27-én ítélték négy év szabadságvesztésre hűtlen kezelés és hivatali visszaélés miatt, ám jó magaviselet esetén már jövő májusban szabadulhatna. Ha azonban az újabb perben is bűnösnek találják, akár további tíz év szabadságvesztést is kiszabhatnak rá.

Lucenko fontos szerepet játszott a Viktor Janukovics mostani államfő ellenében Juscsenkót és Timosenkót hatalomra segítő 2004-es „narancsszínű” forradalomban, jelenleg a Népi Önvédelem nevű ellenzéki párt vezetője. Az ellene folyó eljárások kisebb sajtófigyelmet kapnak, mivel a reflektorfény a Timosenkóval kapcsolatos ügyekre irányul.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.