Korábban Fehéroroszország kiutasította a skandináv ország nagykövetét, mert „túlságosan kiállt az emberi jogok mellett”. Minszk szerint a nagykövet tevékenysége nem a fehérorosz–svéd kapcsolatok erősítésére, hanem tönkretételükre irányult.
Andrej Szavinih fehérorosz külügyi szóvivő úgy nyilatkozott, hogy a nagykövetet nem kiutasították, csupán nem hosszabbították meg akkreditációját. „Eriksson úr hét éve dolgozik Minszkben. Ez idő alatt tevékenysége nem a fehérorosz–svéd kapcsolatok megerősítésére, hanem tönkretételükre irányult” – mondta a szóvivő.
Stockholm válaszul távozásra szólította fel a kijelölt új fehérorosz nagykövetet, továbbá két fehérorosz diplomatát is.
Minszkben a svéd lépéssel kapcsolatban megállapították, hogy a stockholmi képviseletükön csupán két fiatalabb diplomata maradt, akinek nincs meg a megfelelő felhatalmazása és minősítése a követség munkájának irányítására. Ilyen körülmények között Fehéroroszország „kénytelen” bezárni stockholmi követségét. A tárcánál ugyanakkor hozzátették, a lépés nem jelenti a diplomáciai kapcsolatok megszüntetését a két állam között.
Az mno.hu beszámolt róla, hogy tisztogatás indult a fehérorosz katonai vezetés élén az után, hogy az ország légterébe illegálisan berepülő svéd kisrepülőgépről több száz plüssmackót szórtak szét rajta az emberi jogokat és a szabadságot éltető üzenetekkel.
Bezárják a fehérorosz nagykövetséget Stockholmban
Stockholm válaszul távozásra szólította fel a kijelölt új fehérorosz nagykövetet, továbbá két fehérorosz diplomatát is.
2012. 08. 08. 7:38
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!