Románia: döntött az alkotmánybíróság

Tíz nappal korábban, augusztus 21-éig kell elküldenie a választói névjegyzéket a taláros testülethez a kabinetnek.

tt
2012. 08. 14. 18:41
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az államfő elleni baloldali „puccskísérlet” megbukott, nem lesz előre hozott elnökválasztás, Traian Basescu 2014-ig mindenképpen marad. Az államfőt nem tudták bűnbakká tenni, s várhatóan nem indul újabb felfüggesztési eljárás ellene, mivel egy megismételt referendumon hasonló eredmény születne – hangsúlyozta az MNO-nak adott nyilatkozatában Szász Alpár Zoltán.

A népszavazás és az azt övező politikai csaták a román közjogi berendezkedés problémáit mutatják, amit már hosszú ideje képtelenek orvosolni a parlamenti pártok. A Ponta–Basescu kötélhúzás azonban káros hatással van mind az ország gazdasági helyzetére, mind nemzetközi megítélésére.

A Velencei Bizottság keddi közleménye szerint továbbra is nyomást gyakorolnak Romániában az alkotmánybíróságra, és a testület felszólította a román hatóságokat, pártokat, hogy a továbbiakban tartózkodjanak ettől.

A népszavazás kapcsán a belügyminisztériumra nehezedő „nyomásgyakorlás” miatt lemondott tisztségéről Ioan Rus belügyminiszter és Victor Paul Dobre közigazgatásért felelős miniszter. A bukaresti belügyminisztérium egyik államtitkára, Ioan Nicolae Cabulea ellen a román ügyészség bűnvádi eljárást indított hivatali visszaélés gyanújával.

Zuhanórepülésbe kezdett a kormányzó romániai Szociálliberális Unió (USL) népszerűsége júliusban. A Traian Basescu államfő elmozdítását kezdeményező alakulat öt százalékot veszített, míg a Demokrata-Liberális Párt (PDL), ha lassan is, de erősödik.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.