A múlt hét végi nem engedélyezett tiltakozás után a közösségi oldalakon újabb felhívást jelent meg egy szombati tiltakozásra a francia fővárosban. „A megmozdulást bejelentették a rendőrségen, a bejelentést azonban betiltás fogja követni – fogalmazott a kormányfő az RTL kereskedelmi rádió reggeli műsorában. – Semmi nem indokolja, hogy beengedjünk olyan konfliktusokat hazánkba, amelyekhez Franciaországnak semmi köze.”
150 előállítás
„Köztársaságban élünk, és nem hagyjuk magunkat megfélemlíteni az értékeinket illetően. Nem fogjuk eltűrni a rendbontást” – hangsúlyozta Ayrault. A kormányfő méltatta a franciaországi muzulmán vezetők „visszafogott és felelősségteljes” megszólalásait az ügyben. Szombat este mintegy 250 iszlamista tüntető próbált meg az amerikai nagykövetség épülete előtt tiltakozni. A nem engedélyezett megmozdulásra érkezők közül 150 embert előállítottak a rendőrök személyazonosságuk igazolására, egy embert pedig őrizetbe vettek hatósági személy elleni erőszak miatt. Négy rendőr könnyebben megsérült az incidens során.
Rajzok a szatirikus hetilapban
Szerdán Mohamed prófétát ábrázoló rajzokat közölt legfrissebb számában a Charlie Hebdo című francia szatirikus hetilap. Ennek kapcsán a miniszterelnök elmondta: „Olyan országban élünk, ahol a véleménynyilvánítás szabadsága biztosított, és a karikatúrák szabadsága is. Ha valaki tényleg sértve érzi magát, és azt gondolja, hogy átlépték a jogi határokat – hiszen jogállamban élünk, és a jogállamot teljesen tiszteletben kell tartani –, akkor az a bírósághoz fordulhat.”
Zárva tartanak a francia képviseletek
Egy francia hetilapban megjelent, Mohamed prófétát kifigurázó karikatúrák miatti tiltakozásoktól tartva pénteken a muzulmán déli ima miatt húsz országban ideiglenesen zárva tartanak a francia diplomáciai képviseletek és iskolák. Laurent Fabius külügyminiszter bejelentette, „úgy döntöttünk, hogy biztonsági megfontolásokból bezárjuk intézményeinket, képviseleteinket, konzulátusainkat, kulturális központjainkat és iskoláinkat”. Tunéziában szerda délutántól hétfő reggelig zárva tartanak a francia kulturális intézetek és iskolák. „Ez csak elővigyázatosság, nem érkezett közvetlen fenyegetés” – közölte a tuniszi francia nagykövetség.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!