Ponta nem mer az Európai Parlament elé állni?

Victor Ponta román kormányfő nem vesz részt azon a vitán, amelyet néppárti javaslatra rendeznek a romániai helyzetről az Európai Parlament plenáris ülésén.

PR
2012. 09. 10. 19:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szerda délutánra tervezett, egyórás vitában az Európai Bizottság és a tanács nevében a ciprusi elnökség is kifejti majd álláspontját a Victor Ponta vezette kormány nyári intézkedéseiről. A plenáris vita nyomán nem várható határozathozatal. A román miniszterelnök hétfőn újságíróknak azt mondta, későn értesítették, és nem tudta már a strasbourgi utat beiktatni programjába, de egy hét múlva Brüsszelbe utazik, és találkozik Barroso bizottsági elnökkel.

A jogállamiság és az alkotmányosság érvényesülését vizsgálja Romániában a Velencei Bizottság (VB) küldöttsége, amely hétfőn találkozott a román alkotmánybíróság tagjaival. A bukaresti taláros testület két ízben is panaszt tett a nyár folyamán a rá nehezedő politikai nyomásra a Velencei Bizottságnál.

Ismert, az államfő leváltásáról rendezett népszavazás után, augusztus elején a Bukarestben kormányzó Szociálliberális Szövetség (USL) politikusai arra próbálták rávenni az alkotmánybíróságot, hogy érvényesítse a referendumot, holott azon a részvétel elmaradt az ötvenszázalékos érvényességi küszöbtől.

Tudjon meg többet a Romániában kialakult helyzetről!

A parlamenti kapcsolatokért felelős miniszter, Dan Sova ugyancsak hétfőn bejelentette, hogy Valeriu Zgonea képviselőházi elnökkel és Titus Corlatean külügyminiszterrel együtt szerdán jelen lesz Strasbourgban, ahol sajtóértekezleten ismertetik a Szociálliberális Szövetség (USL) kormányának és parlamenti többségének álláspontját.

Félelemre vall Ponta gesztusa

Cristian Preda román néppárti EP-képviselő szerint Ponta gesztusa „tapasztalatlanságra” és „félelemre” vall, holott „követhette volna Orbán Viktor magyar miniszterelnök példáját, aki lehetőséget kért, hogy nemcsak kormányát, hanem országát is megvédje az európai képviselők előtt, amikor Magyarországot súlyos vádakkal illették. Egy ilyen bátor gesztus helyett úgy tűnik, inkább egy zajkeltő különítmény strasbourgi fellépését részesítette előnyben” – kommentálta Preda a miniszterelnök távolmaradását.

Az EP-képviselő rámutatott, hogy sem a román házelnök, sem a miniszterek nem beszélhetnek a strasbourgi plenáris ülésen. Szerinte az ezzel párhuzamosan rendezendő sajtóértekezlet legfeljebb belpolitikai használatra való, és csak a romániai televízióadók számára lehet téma.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.