Az idei évben eddig 1605 orvos hagyta el Romániát a kedvezőbb anyagi és karrierlehetőségek miatt – jelentette be az ország orvosi kollégiuma. Ez a szám az orvosi diplomával rendelkezők négy százalékát jelenti. Az alacsony fizetések és a rossz körülmények egyértelműen arra sarkallják az egészségügyben dolgozókat, hogy külföldön próbáljanak szerencsét – erről Vasile Astarastoaie, a kollégium vezetője beszélt.
Az elmúlt években folyamatosan nőtt a keleti szomszédunktól távozó orvosok száma, 2010-ben 1500, tavaly 2000 egészségügyi dolgozó indult nyugatra. Az agyelszívás egyértelműen a magas képzettséget igénylő ágazatokban a legerősebb, az aneszteziológusok, a sebészek, majd őket követően az urológusok, ortopéd- és gyerekorvosok a legkeresettebbek. A legvonzóbb célpontok közé Franciaország, Németország és az Egyesült Királyság tartozik.
Utolsó helyen
Romániában jelenleg komoly méreteket öltött az orvoshiány, míg az EU-ban 1000 személyre 3,18, addig az országban 1,95 gyógyító jut. A kormányzat célja az egészségügyi szektor átalakítása, amely a forráshiány miatt egyre komolyabb problémákkal szembesül. A kórházak alulfinanszírozottak, a felszerelés nem megfelelő, kevés a modern eszköz. Ez a helyzet kiváló táptalajt ad az elvándorlásnak.
Egy fiatal orvos átlagosan 300 eurót keres havonta, egy jól képzett doktor Nagy-Britanniában ennek többszörösét is megkaphatja. Közvélemény-kutatások szerint az emberek 90 százaléka elégedetlen a közegészségügy helyzetével, sokan a gyenge menedzsmentet hibáztatják, 42 százalék szerint egyáltalán nem hatékony az ágazat finanszírozása. Az emberek azonban azt sem szeretnék, ha a kormányzat a privatizáció mellett tenné le a voksát.
A problémákat tetézi, hogy Bukarest 2011-ben a nemzeti össztermékének csupán 4,2 százalékát költötte egészségügyre, ami az EU-átlag fele. Nem meglepő, hogy a román egészségügyi rendszer az egyik legrosszabb Európában, aminek egyik kiváló mutatója, hogy az Európai Egészségügyi Fogyasztói Index utolsó helyén található keleti szomszédunk.
Totális katasztrófa fenyeget Romániában
Hihetetlen mértékű az orvoselvándorlás Romániában, ami már a mindennapos működést fenyegeti.
Válságmenedzselés béremeléssel
Hazánkban sem rózsás a helyzet, ennek ellenére a Szócska Miklós vezette államtitkárság mindent megtesz a helyzet stabilizálása érdekében. Többek között múlt pénteken jelent meg az alapellátás alapfinanszírozásának megemeléséről szóló rendelet. A kormány döntése értelmében novembertől 14 százalékkal emelkedik a háziorvosok, a védőnők és a fogászati ellátások díjazása.
Szócska azt is elismerte, hogy válságmenedzselést folytatnak, de mindeközben nem egyszerűen a működőképesség fenntartását érték el, hanem tíz év után bért is emeltek. Megjegyezte: az egészségügy többletforrással van beállítva a költségvetésben. Az egészségügyi államtitkár korábban kifejtette, hogy a jövedéki adóból finanszírozzák az egészségügyi béremelést jövőre.
A 2012. augusztus 1-jén életbe lépett egészségügyi béremelés 86 ezer embert érint. Ebből 16 520-an dolgoznak a járó- és fekvőbeteg-ellátásban, 67 ezren szakdolgozóként, s ide tartozik 1380 biológus, gyógyszerész, kémikus is.
Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke üdvözölte, hogy az egészségügyi alapellátásban dolgozók bérét is emelik a jövőben. Papp Magor szerint az egészségügyi dolgozók bérrendezése paradigmaváltás kezdetét jelentheti.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!