Az ENSZ és az Arab Liga szíriai különmegbízottja szerint a damaszkuszi kormány hajlandó tűzszünetet hirdetni a hét második felében tartandó muzulmán áldozati ünnep, az íd al-adha idejére. Lahdar Brahimi ezt egy kairói sajtótájékoztatón jelentette be szerdán, s közölte, hogy Aszad kormánya még a nap folyamán vagy csütörtök reggel hivatalosan is megerősíti döntését.
Az algériai közvetítő elmondta, hogy kapcsolatba lépett néhány „harcoló csoporttal” is, és „a többségük elvben szintén elfogadta a fegyvernyugvást” péntektől. A diplomata szerint ha a tűzszüneti bejelentések sikert hoznak, „arra építeni lehetne egy politikai folyamatba illeszkedő szilárdabb és tartósabb fegyvernyugvás érdekében”.
Az ENSZ BT támogatásáról biztosította Lahdar Brahiminak a tűzszünetről szóló kezdeményezését és felszólította az összes szemben álló felet, hogy adjon kedvező választ a kezdeményezésre. Az egyhangúlag elfogadott határozatban a 15 tagú testület felszólította a térségbeli országokat és a nemzetközi tényezőket, hogy vessék latba befolyásukat a tűzszünet megteremtése érdekében.
Hitetlenkedik az ellenzéki szervezet
A szíriai ellenzék legfontosabb, emigrációban működő politikai ernyőszervezete, a Szíriai Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke kevés reményt fűz ahhoz, hogy a tűzszünetet betartják. „Nem bízunk ebben a rendszerben, mert egy dolgot mond, de valójában mást csinál” – jelentette ki Abdel-Bászet Szaida.
Az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet ideológiáját követő al-Nuszra iszlamista szervezet elutasította a tűzszünetet. A honlapjára feltett nyilatkozatban „piszkos játékról” írt, azt hangoztatva, hogy a damaszkuszi rendszer úgysem tartja be, amit ígér. Az al-Nuszra a saját állítása szerint már több súlyos merényletet elkövetett Szíriában.
Mindeddig sem a kormány, sem a fegyveres ellenzék nem nyilvánította ki egyértelműen, hogy szándékában állna tűzszünetet hirdetni, hanem a másik féltől követelte ezt. Az előző nemzetközi megbízott, Kofi Annan áprilisban megszerezte ugyan a felek beleegyezését egy tűzszünethez, de azt azután egyikük sem tartotta be.
Aszad biztonságban, de létezik B terv
Az asz-Szaura című szíriai kormánylap szerdán arról írt, hogy az Aszad-rezsim biztonságban érzi magát, mivel a nyugati országok visszariadnak a Szíria elleni katonai beavatkozástól. „Az európaiak már többször leszögezték, hogy a katonai beavatkozás nincs napirenden” – állapította meg az újság, emlékeztetve arra is, hogy legutóbbi televíziós vitájuk során Barack Obama hivatalban lévő amerikai elnök és republikánus kihívója, Mitt Romney egyetértett abban, miszerint Szíriával kapcsolatban nem a katonai megoldást részesítik előnyben.
A rendszer ellenfelei, akik a külföldi segítségben reménykedtek, elszámították magukat – vélekedett az asz-Szaura, amely szerint a jelenlegi török, valamint Öböl menti országokból származó támogatásnál több nem várható. A kormányújság szerint politikai megoldás csakis Aszad elnökkel képzelhető el.
Ezzel egy időben egy szíriai ellenzéki internetes portál arról számolt be, hogy Aszad elnök családja számára mégis csak kidolgozott egyfajta menekülési tervet, egy „B tervet”. A portál szerint ezt a célt szolgálta, hogy az államfő felesége, Aszmaa az elmúlt héten állítólag Abu-Dzabiban járt, és ott a többi között gyermekeik iskolai lehetőségeiről tájékozódott.
13 emberrel végeztek
Az állami televízió jelentése szerint „fegyveres terroristacsoportok” 13 embert – köztük három gyermeket és egy nőt – öltek meg Damaszkusz elővárosában, Dúmában, míg a Helyi Koordinációs Bizottságok (LCC) nevű ellenzéki aktivista szervezet a kormányerőket vádolta a gyilkossággal.
A kormányerők több napja ostrommal próbálják meg visszafoglalni Harasztát és kiűzni onnan a lázadókat. A főváros Kabún negyedében is összecsapások voltak – közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH). Az északi Aleppóban a légierő több negyedet bombázott, és több fronton is folytak a harcok. Kedden 164 ember – köztük 89 civil, 34 lázadó és 41 katona – halt meg Szíriában a londoni székhelyű OSDH szerint.
Öngyilkos merénylet
Gépkocsiba rejtett pokolgépet robbantott fel egy öngyilkos merénylő szerdán Szíria északi részén egy katonai ellenőrző pontnál, a robbanásban többen megsebesültek – jelentette a Sam FM kormánypárti rádió. A támadó nekivezette járművét az el-Kantari térségében, a Rakka és Haszaka közötti út mentén lévő ellenőrző pontnak – közölte a rádió.
Rakéták a lázadóknál
Közben az Interfax orosz hírügynökség Nyikolaj Makarov orosz vezérkari főnökre hivatkozva azt írta: vállról indítható föld-levegő rakéták, köztük amerikai Stringerek jutottak a lázadók birtokába. Az NBC News amerikai hírtelevízió július végén jelentette, hogy a lázadókból és dezertőrökből álló Szabad Szíriai Hadsereg közel két tucat vállról indítható légvédelmi rakétát szerzett be. Az SZSZH politikai tanácsadója akkor tagadta ezt.