A miniszterhelyettes azt hangoztatta, hogy Kína barátságban akar élni minden országgal, beleértve Japánt is, a békés fejlődés útját követi, de elveit nem adhatja fel. Ez azt jelenti, hogy „amennyiben bárki a szuverenitást érintő kérdésben Kínát próbára teszi, az országnak nem lesz más választása, mint hogy arra erőteljes választ adjon”.
Csang azt mondta, a japán kormány szeptember 10-i bejelentésével, miszerint „megvásárolta” a Tiaojü (Diaoyu)-szigeteket, súlyosan megsértette Kína területi szuverenitását. „Japánnak nincs joga megvásárolni vagy eladni Kína területét, a Tiaojü-szigetek egyetlen hüvelyknyi darabkáját vagy róla bármit” – hangsúlyozta.
Sokfelé kihat a szigetvita
Tajvan és Dél-Korea autó-, illetve elektromosberendezés-gyártó, valamint turizmus iparága is profitálhat rövid távon a japán–kínai szigetvitából. Eközben a japán autógyártók kénytelenek visszafogni termelésüket.
Magyarországon is érezteti hatását a fellángoló ellentét. Szeptember végén 150-200-an vonultak a budapesti japán nagykövetség elé. Másnap Pekingben japán–kínai egyeztetés volt külügyminiszter-helyettesi szinten, a japán és a tajvani parti őrség pedig vízágyúkkal támadta egymást.
Több száz éves dokumentumokkal, japán készítésű térképpel, tudósok szakvéleményével és a vezetés által kiadott fehér könyvvel igyekszik bizonyítani Kína, hogy a vitatott Szenkaku- (Tiaojü-) szigetek a fennhatósága alá tartoznak.
Amit a japán jobboldali erők szerettek volna elérni, azt a japán kormány megvalósította – jegyezte meg a külügyi illetékes, kijelentve, hogy a japán jobboldali erők veszélyes politikája sodorta korábban Ázsiát egy hatalmas katasztrófába. Szerinte „ha ezeket az erőket nem állítják meg, hanem eszközként használják őket, ismét veszélyes útra vezethetik az országot”.
Fel kell számolni az illúziókat
Kína sürgette Japánt, hogy pontosan mérje fel a helyzetet, számolja fel illúzióit, nézzen szembe a realitásokkal – mondta Csang. Hozzátette, Peking nem szeretné, ha ellenőrizhetetlen helyzet állna elő, de ha mégis megtörténne, azt nem a kínai fél fogja előidézni.