A téli időjárás alaposan megzavarta a szavazást, hiszen a délelőtt folyamán több száz szavazóhelyiség ideiglenesen felfüggesztette tevékenységét, vagy később nyitottak a tervezetthez képest. A havazás főleg Bánságban és Erdélyben okozott nehézségeket. Temes, Arad és Hunyad megyében több település áram nélkül maradt.
A román belügyminisztérium közlése szerint délután öt óráig 370 feljelentést regisztráltak, amelyek választási rendellenességekre és szabálytalanságokra vonatkoztak. A hatóságok 41 bírságot róttak ki, és 35 megvesztegetés-gyanús esetről szereztek tudomást, amikor jelöltek pénzt adtak a választóknak, hogy menjenek el szavazni. A voksolás idején három ember életét vesztette hirtelen rosszullét nyomán. Egyikük a szavazóhelyiségben hunyt el, a másik kettő közvetlenül a szavazókörzetből való kijövetel után.
A szavazópolgárok 36,54 százaléka járult az urnákhoz helyi idő szerint 18 óráig. Az adatokat Marian Muhuleţ, a Központi Választási Iroda (BEC) szóvivője jelentette be helyi idő szerint 19 óra 30 perckor. A Központi Választási Iroda 2994 szavazóhelyiség adatai alapján, plusz-mínusz 3 százalékos hibaszórással becsülte meg a részvételi adatokat. Rámutatott, délutánra megfordult az arány: a falusi szavazókörzetekben valamivel többen szavaztak (38,95 százalék) mint városi környezetben. 2008-ban a polgárok 34,48 százaléka voksolt ugyaneddig.
A jelentős magyar lakossággal rendelkező megyék közül egyedül Bihar (36,82 százalék) haladta meg ekkor enyhén az országos átlagot, amelyhez Hargita megye (36,51 százalék) felzárkózott, viszont Kovászna (33,31 százalék), Maros (34,93 százalék), Szatmár (32,05 százalék) és Szilágy megye (35,55 százalék) az országos átlag alatt helyezkedik el.
Muhulet a 14 órai eredményeket ismertetve korábban elmondta: városi környezetben valamivel többen szavaztak (20,71 százalék), mint a falusi szavazókörzetekben (20,36 százalék). Akkor 20,56 százalékos volt a részvétel. A legnagyobb arányban akkor is az ország déli és keleti megyéiben szavaztak, a nyugati megyékben az átlagosnál alacsonyabb volt a szavazókedv.