Új parlamentet választanak vasárnap Romániában, amelynek alakulása a magyar külpolitika mozgásterét is nagyban befolyásolhatja, de emellett más szempontokat is érdemes mérlegelni. A román belpolitikát magyar szemszögből megérteni egyáltalán nem könnyű feladat, mivel az itthon alkalmazott sztereotípiák keleti szomszédunkban csak részben érvényesülnek. Erre a legjobb példa, hogy míg hazánkban az elmúlt 22 évben egyetlen kormány sem bukott meg azért, mert parlamenti képviselői átülnek az ellenzéki padsorokba, addig Romániában az elmúlt négy évben ez kétszer történt meg.
A december 9-i választás részben pontot tehet annak a küzdelemnek a végére, ami 2004 vége óta látható keleti szomszédunknál. A nyolc évvel ezelőtti választásnak a posztkommunista baloldal úgy futott neki, hogy a korábbiakkal szemben minden esélye megvolt a hatalom megtartására, azonban a Traian Basescu vezette jobbközép szövetség váratlan győzelmet aratott. A baloldal az azóta eltelt idő eseményeit sorba állítva jól láthatóan képtelen volt feldolgozni azt a vereséget, amit csak tetézett Basescu 2009-es sikere, amely csak 70 ezer szavazaton múlott.
Harc a posztkommunizmus ellen
Basescu harcot hirdetett a korábbi posztkommunista alvadt struktúrák ellen, amelyre a gyors válasz sem késett. Az elnököt először 2007-ben próbálták elmozdítani, de akkor a romániai választók óriási többsége a kezdeményezés ellen szavazott. A politikust és az általa informálisan vezetett Demokrata Pártot (PDL) 2008-ig nagyban támogatta a román gazdaság káprázatos bővülése, amely a négy évvel ezelőtti voksoláson még győzelemhez segítette a PDL-t.
A 2009-ben berobbanó világgazdasági válság, majd a Nemzetközi Valutaalap hitele, ha lassan is, de teljes mértékben megroppantotta a román jobboldalt. Az Emil Boc vezette kormány gyakorlatilag ellenvetés nélkül hajtotta végre az IMF diktátumait, ami jelentős reálbér- és nyugdíjcsökkenéshez vezetett. A politikai élet átalakulását világosan ismerték föl a posztkommunista szociáldemokraták és a liberálisok, akik egy úgynevezett Szociálliberális Szövetségben (USL) egyesültek, és a kormánypárti képviselők átállásával áprilisban megszerezték a hatalmat a szétesett és meggyengült jobboldaltól.
Csínján kell bánni a felmérésekkel
Az USL még júniusban óriási fölénnyel megnyerte az önkormányzati választást, de nagy társadalmi támogatottságuk és a jogállami szabályok megszegése ellenére a júliusi, Basescuról szóló népszavazást már elbukták. Pontosan az utóbbi voksolás mutatja, hogy mennyire csínján kell bánni a közvélemény-kutatásokkal, amelyek most is 55-65 százalékos USL-győzelmet jeleznek előre. Annyit mindenképpen biztosan lehet látni, hogy a legerősebb parlamenti erő a szociálliberális alakulat lesz, de azt, hogy egyszerű vagy kétharmados többségük lesz, csak a voksolás után derül ki.
Ebben a belpolitikai képletben kell az erdélyi magyar választóknak a lehető legjobb döntést meghozniuk. A magyarság számára a legrosszabb az lenne, ha az USL kétharmados többséget szerezne, mivel azzal minden magyarellenes lépést könnyedén végre tudnának hajtani. A legjobb pedig egyértelműen az lenne, ha a magyarok szavazataira az egyszerű többség biztosításához lenne szükség, mert az jelentős mértékben beszűkítené a szociálliberálisok mozgásterét.
A magyarok idén az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) között választhatnak, aminek a részvétel növelésében mindenképpen lehet szerepe. Az EMNP a júniusi önkormányzati választáson országos szinten 0,5 százalékot ért el, ami kezdésnek egyáltalán nem számított rossznak. Az úgynevezett alternatív küszöb miatt a magyarság bejutása nincsen veszélyben, éppen ezért egyáltalán nem baj a versenyhelyzet teremtése, mivel demokratikus rendszerekben minden közösségnek joga van arra, hogy több nézet is megmérettesse magát.
