A Magyar Külügyi Intézet és a Nemzetpolitikai Kutatóintézet által szervezett beszélgetésen Tamás Sándor (Romániai Magyar Demokrata Szövetség, RMDSZ), Kovászna megye tanácselnöke azt mondta, pártjának néggyel kevesebb képviselői helye lesz a nagyobb létszámú parlamentben, így lényegesen csökken a súlya. A veszteség okának „a konkurens pártra” leadott szavazatokat nevezte, ezeket ugyanis – mint mondta – újraosztották, és mások vitték el. Az RMDSZ egy közösség képviselője, nem ideológiai alapon szerveződő politikai entitás – jelentette ki, hozzátéve: a mostani választások eredményeként azonban csökken a párt befolyása a parlamentben.
„Egymásnak feszülve”
Azzal kapcsolatban, hogy két magyar párt indult a választásokon, kijelentette: nem volt szerencsés, hogy „egymásnak feszülve” indultak. A helyhatósági választásokon a magyar szavazatok 86 százalékot megszerezte az RMDSZ, és a parlamenti választásokon is hasonló arányban kapta meg a magyar voksokat – mondta. Véleménye szerint az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) megpróbálta elhitetni az emberekkel, hogy bejuthatnak a parlamentbe, pedig valójában azért indultak, hogy 50 ezernél több szavazatot szerezzenek, mert a román törvények szerint ha egy párt két választáson ezt nem éri el, kezdeményezhető a megszüntetése.
Hangsúlyozta, nem jó, hogy a Szociálliberális Szövetség (USL) kétharmadot szerzett, mert eddig az volt a cél, hogy a magyarok nélkül ne lehessen döntést hozni. Fontos érdek a magyar közösség jogainak bővítése, a magyarlakta települések fejlesztése, és amelyik román párt ebben segít, azzal készek az együttműködésre – közölte.
Nem állt fenn a veszély, hogy az RMDSZ kiesik
Szilágyi Zsolt, az EMNP alelnöke, kampányfőnöke kiemelte, jó tendencia, hogy sikerült növelniük a szavazóik számát, de nem történt áttörés, több voksra számítottak. Hozzáfűzte: a legnagyobb sikerük, hogy az autonómia és a föderáció fontos téma lett a közbeszédben. A legnagyobb kudarcnak azt nevezte, hogy az erdélyi magyarok egyre inkább kiábrándulnak a közéletből, ezt mutatja, hogy 600 ezer magyar nem ment el szavazni. Őket meg kell győzni arról, hogy érdemes voksolni, érdemes küzdeni, és nemcsak a kitelepülés és a beolvadás közül választhatnak – hangoztatta.