Újabb csúcson a görög munkanélküliség

A tízmilliós országban 1,3 millióan voltak állás nélkül, 38 százalékkal többen, mint egy évvel korábban.

BL
2012. 12. 06. 17:29
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az újabb csúcs azt jelenti, hogy a munkaképes korú lakosság 26 százaléka volt állás nélkül az augusztusi 25,3 százalékot követően. Tavaly szeptemberben még csak 18 százalék körül volt a ráta.

Szeptemberig a csúcstartó Spanyolország volt 26 százalékos munkanélküliséggel, de ott 25,8 százalékra mérséklődött a ráta az év kilencedik hónapjában. Az euróövezeti átlag 11,6 százalék volt szeptemberben.

Szerda éjjel Görögországot – mint szuverén adóst – szelektív nem törlesztővé kategóriába sorolta vissza a Standard & Poor's. A görög kormányfő a Bild című német lap csütörtöki számában megjelent interjúban úgy fogalmazott, hogy a jelenlegi reformok, változtatások, valamint a privatizálások „sikertörténetet” eredményeznek majd. Nemsokára senki nem fogja megkérdőjelezni az ország euróövezeti tagságát és senki nem említi majd az adósságok leírásának szükségességét – jelentette ki Antonisz Szamarasz.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.