Kiemelte, az csak elvi feltevés lehet, hogy miként alakult volna az eredmény, ha nem került volna elő a dekrétumok ügye, ugyanis az annyira fontos, sorsdöntő kérdés, hogy minden hasonló alkalommal témaként szerepel.
Emlékeztetett arra, hogy már az elnökválasztás első fordulója is meglepően alakult, senki sem várta, hogy Milos Zeman, a Polgári Jogok Pártja-Zemanék (SPOZ) parlamenten kívüli párt jelöltje és Karel Schwarzenberg külügyminiszter jut tovább a második fordulóba. Ekkor úgy tűnhetett, hogy esetleg Schwarzenberg nyer – tette hozzá.
A dekrétumok bírálata okozta Schwarzenberg vesztét
Később „bedobták” a Benes-dekrétumok ügyét, ami „felhevítette a kampányt”, nagy hangsúlyt kapott, és sejteni lehetett, hogy erősen befolyásolja majd a végeredményt – idézte fel. Megjegyezte, Václav Klaus jelenlegi államfő és családja ekkor Schwarzenberg ellen, a dekrétumok védelmében és Zeman mellett állt ki. (Schwarzenberg az első tévévitában bírálta a Benes-dekrétumokat.)
Hamberger Judit arról is beszélt: Václav Klaus „rájátszott” arra, hogy Schwarzenberg szerinte „nem igazi cseh”. Klaus egyik fő érve az volt, hogy a külügyminiszter inkább osztrák–német, és mindez a vele szemben igazi csehnek mondott Zeman malmára hajtotta a vizet – fűzte hozzá.
Elajándékozta győzelmét Schwarzenberg
Karel Schwarzenberg önmaga tehet arról, hogy elveszítette a harcot – véli a Hospodárské Noviny című gazdasági és politikai napilap. „Elég lett volna, ha a Benes-dekrétumokat mai szemmel nézve elfogadhatatlannak minősíti” – mutat rá a lap. Úgy véli, hogy az a teljesen felesleges, tényszerűen pontatlan és politikailag abszolút felesleges megjegyzés, amellyel Edvard Benest Hágába küldte, meghatározta a kampány további témáját és menetét. „Keményen fogalmazva: Karel Schwarzenberg odaajándékozta Milos Zemannak a győzelmet.”
A második világháború után az akkori csehszlovák államfő, Edvard Benes nevéhez kötődő dekrétumok a kollektív bűnösség elve alapján megfosztották a szudétanémeteket a csehszlovák állampolgárságtól, elkobozták a vagyonukat és kitelepítették őket az országból. Hasonló módon sújtották a Benes-dekrétumok a több mint félmilliós szlovákiai magyarságot is.