Hihetetlenül veszélyes játéknak minősítette vasárnap az ellenzéki brit Munkáspárt vezetője a kormányzó Konzervatív Párt EU-politikáját, és különösen a brit EU-tagság ügyéről szóló népszavazás lehetőségének lebegtetését. Ed Miliband a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorában kijelentette: véleménye szerint David Cameron miniszterelnök politikája azt eredményezheti, hogy Nagy-Britannia „holdkórosként kisétál az EU kijárati ajtaján”.
Miliband szerint a miniszterelnök fél az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártjától (UKIP), amelynek elsődleges politikai célkitűzése Nagy-Britannia kivonulása az Európai Unióból. Az utóbbi időben több közvélemény-kutatás is kimutatta, hogy a UKIP – amelyet néhány évvel ezelőtt a legtöbben még a brit belpolitika oldalvonalán tengődő kis szélsőséges csoportnak tartottak – ma már a harmadik helyre zárkózott fel a választói támogatottság alapján a vezető Munkáspárt és a konzervatívok mögé.
Így hamar széthullana az unió
Az EU-hoz fűződő brit viszonyrendszer átalakításának szándéka nem talált kedvező fogadtatásra Brüsszelben. Herman Van Rompuy, az uniós tagországok vezetőiből álló Európai Tanács elnöke – az egyes szuverenitási hatáskörök „hazatelepítési” szándékára utaló hivatalos brit nyilatkozatokra reagálva – nemrégiben kijelentette: ha minden tagállam „kedvére szemezgethetne” azon uniós politikákból, amelyeket vonzónak talál, és kimaradna azokból, amelyek a legkevésbé rokonszenvesek számára, akkor általánosságban az Európai Unió – és különösen az európai egységes piac – nagyon hamar széthullna.
Nem támogatják a népszavazást
Miliband a vasárnapi BBC-műsorban kijelentette, hogy pártja nem támogat semmiféle népszavazást a brit EU-tagság kérdéséről, mert egy ilyen referendum nem szolgálná a brit nemzeti érdekeket.
Cameron minapi nyilatkozatában – részletek és a referendum szó kiejtése nélkül – ígéretet tett arra, hogy a brit választóknak lesz alkalmuk „valós döntésre” Nagy-Britannia és az EU jövőbeni kapcsolatairól. A konzervatív parlamenti jobbszárny azonban ennél jóval egyértelműbb kötelezettségvállalást követel arra, hogy a kormány népszavazást ír ki a brit EU-tagság jövőjéről.