Katonai együttműködésről tárgyalt Hende Libanonban

A Libanon és Magyarország közötti katonai kapcsolatok fejlesztéséről tárgyalt csütörtökön Bejrútban Hende Csaba honvédelmi miniszter.

MD
2013. 02. 28. 18:31
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tárcavezető az Orbán Viktor miniszterelnök vezette magyar kormányzati-üzleti delegáció tagjaként folytatott megbeszélést libanoni partnerével, Fajez Ghoszn védelmi miniszterrel, akivel egyetértettek abban, hogy kölcsönös érdek a katonai kapcsolatok fejlesztése, eddig ugyanis nem volt érdemi védelempolitikai, katonai együttműködés a két ország között.

Hende Csaba a bejrúti tárgyalás után az MTI-nek nyilatkozva emlékeztetett arra is – ahogyan azt Orbán Viktor bejelentette –, Magyarország száz állami ösztöndíjat ajánlott fel libanoni fiataloknak, hogy ezzel évtizedekre legyenek nagykövetei a magyar–libanoni barátságnak. Hozzátette, hogy a száz hallgatóból tízen a magyar Nemzeti Közszolgálati Egyetem tisztképző karán tanulhatnak majd magyar tisztekkel együtt.

A miniszter felhívta továbbá a figyelmet arra, hogy Magyarország 2006 óta járul hozzá az ENSZ libanoni békefenntartó missziójához, jelenleg is négy magyar katonai térképész állomásozik a közel-keleti országban, amely nagyon hálás ezért Budapestnek. A kormányfő és a tárcavezető is találkozott a libanoni fővárosban a katonákkal. Hende Csaba végül elmondta, magyarországi látogatásra hívta meg libanoni kollégáját.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.