A kolozsvári IRES közvélemény-kutató által az MTI bukaresti irodájához eljuttatott, márciusban készített felmérésből kiderül, hogy a románok 41 százaléka tartja Magyarországot ellenséges országnak, második helyen Oroszország áll, amelyről 27 százalék nyilatkozott hasonlóan. Magyarországnak ellenségként való megítélése főként a 65 év fölöttiek körében figyelhető meg, legkevésbé a 18 és 35 év közötti fiatalokra jellemző ez a vélekedés. A románok nagy többsége Olaszországot és Spanyolországot tekinti baráti államnak. Az utóbbi tíz évben ebben a két országban telepedett le a legtöbb román állampolgár munkavállalás céljából.
A felmérésben részt vevők 57 százaléka véli úgy, hogy a Románia és Magyarország közötti kapcsolatok jók, a romániai magyarok és a románok viszonyát pedig 64 százalék ítéli jónak vagy nagyon jónak. Történelmi régiókra lebontva a legtöbben az erdélyiek és a bánságiak közül ítélik jónak a román–magyar kapcsolatokat Romániában, legkevesebben Moldvában.
Arra a kérdésre, hogy az 1989 előtti időszakhoz képest milyen most a románok és a magyarok közötti viszony, 38 százalék mondta azt, hogy rosszabb, 32 százalék szerint jobb, 22 százalék szerint pedig ugyanolyan.
A felmérés szerint a román állampolgárok 51 százaléka soha nem volt Magyarországon, 49 százalékuk viszont legalább egyszer megfordult itt, legtöbbször szabadságon, rokonlátogatáson vagy vásárlás céljából. Magyarország 91 százalékukra jó vagy nagyon jó benyomást tett – derül ki a felmérésből.
A résztvevők többségének (52 százalék) jó vagy nagyon jó véleménye van a kedvezményes honosítás lehetőségéről, ugyanakkor 70 százalék nem ért egyet azzal, hogy magyar nemzetiségű megyei önkormányzati vezetők magyar állampolgárságot kértek, 56 százalékuk szerint ugyanis emiatt megváltozik a román államhoz való viszonyuk.
A megkérdezettek 73 százalékának jó vagy nagyon jó a véleménye a magyarokról, az erdélyiek körében a legpozitívabb a magyarságkép. Munkatársként, szomszédként, barátként és családtagként is magas (70 százalék fölötti) a magyarok elfogadottsága, magyar nemzetiségű politikai vezetőt 46 százalékuk fogadna el.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!