Kína 2013-ban 10,7 százalékkal növeli katonai kiadásait, s változatlanul 7,5 százalék körül kívánja tartani a gazdaság növekedését – derült ki a kínai Országos Népi Gyűlés (ONGY) nyitó plenáris ülésén kedden ismertetett kormányzati munkabeszámolóból. 2013-ban 720,2 milliárd jüant kap a hadsereg, ami 114,3 milliárd dollárnak felel meg. Az elmúlt évben a növekedés mértéke 11,6 százalékos volt, értéke a GDP körülbelül 1,25 százalékának felel meg. Az összeget a katonák élet- és munkakörülményeinek javítására, a technikai és technológiai fejlesztésre, a nemzetbiztonság erősítésére fordítják – állapította meg a költségvetési jelentés.
A nagyhatalmak a tavaly sem pihentek, kisebb államok költségvetését öntötték rakétákba – olvassa el az mno.hu összefoglalóját.
Az éves parlamenti ülésszak idején mindig rendkívüli érdeklődéssel kísért katonai költségvetéssel kapcsolatban az ONGY szóvivője hétfőn nehezményezte, hogy Kínának rendszeresen magyarázkodnia kell védelmi kiadásaink alakulása miatt. Megjegyezte, „Kína békés külpolitikája és védelmi jellegű katonapolitikája hozzájárul Ázsia békéjéhez és biztonságához”.
A Hszinhua kínai állami hírügynökség keddi összeállításában emlékeztetett rá, a kínai katonai kiadások „eltörpülnek” az Egyesült Államok vagy a Nagy-Britannia hasonló kiadásai mellett és az egy főre jutó kiadások is „sokkal alacsonyabbak”, mint az amerikai ráfordítások. Szakértők úgy vélik, hogy a kínai védelmi kiadások valójában nagyobbak a ténylegesen közöltnél, és azt állítják, hogy a világ második legnagyobb gazdasága az Egyesült Államok után a legtöbbet költi a hadseregre.
Az Egyesült Államok védelmi költségvetése becslések szerint így is 4,5-5-szöröse a kínainak. Az amerikai republikánusok az szeretnék, hogy ez az arány fent is maradjon, ugyanis máris enyhíteni akarnak az Egyesült Államokban múlt pénteken életbe lépett drasztikus költségvetés-csökkentésen, legalábbis a védelmi tárcát sújtó megszorításokon.
A 85 milliárd dolláros automatikus kiadáscsökkentés a demokraták és a republikánusok közötti tárgyalások teljes kudarca után Barack Obama elnök aláírásával lépett hatályba az elmúlt hét végén. A hét hónapra vonatkozó megszorítások terhét több mint felerészben a Pentagonnak kell viselnie, a tételek fennmaradó része a többi tárca és közintézmény között oszlik meg.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!