„Ahelyett, hogy a mai kapcsolatainkat normálisnak tartanánk, mindjárt »rendkívülinek« minősítjük őket. Holott éppen az, ami a múltban folyt, az nem volt normális, hanem rossz, rendkívül rossz volt” – jelentette ki a szlovák kormányfő. Fico elmondta, hogy Orbán Viktor magyar kormányfővel ezért mindjárt az első találkozójukon, tavaly áprilisban Varsóban megállapodtak abban, hogy változtatni kell ezen a helyzeten.
„Világosan megmondtuk egymásnak, hogy országainknak sikerre van szükségük. Nincs szükségük konfliktusokra. Figyelmünket ezért azokra a projektekre kell összpontosítanunk, amelyek segítenek nekünk” – fejtette ki a szlovák kormányfő arra a kérdésre válaszolva, hogyan sikerült javítani mostani, második kormánya idején a korábban rossz szlovák–magyar viszonyon. „Szeretném elismeréssel méltatni, hogy ezt a modellt, amelyben akkor úriasan megegyeztünk, teljes mértékben tiszteletben tartjuk” – mutatott rá Fico.
Az euróövezet problémáit firtató kérdésre válaszolva Fico azt mondta, hogy Szlovákia számára hasznos volt az euró bevezetése és ma már lehetetlen visszatérni a koronához. „Kiállok az euró mellett, visszatérni a koronához egyszerűen lehetetlen. Elemzéseink szerint a koronához való visszatérés a szlovák pénz azonnali 40 százalékos leértékeléséhez vezetne” – nyilatkozta a kormányfő. Felhívta a figyelmet arra, hogy a szlovákiai közbefektetések 75 százaléka az európai uniós alapokból szerzett pénzekből valósul meg.
Mint arról korábban beszámoltunk, Fico március 10-én arról beszélt, hogy nem lát problémákat a szlovák–magyar kapcsolatokban. A szlovák közszolgálati televízió vitaműsorában Fico kijelentette: kormánya hivatalba lépése óta sok energiát fektetett a kétoldalú kapcsolatokban meglévő feszültség csökkentésébe, jelenleg a párbeszéd magas szintű, s ezért ennek a témának egyik oldal számára sem kellene nehézséget jelentenie.
A szlovák kormányfő a vitaműsorban a közelmúltban Turócszentmártonban elhangzott beszédét ért kritikákra reagált. Fico a Matica Slovenská szlovák kulturális szervezet megalakulásának 150. évfordulója alkalmával rendezett ünnepségen az állam zsarolásával vádolta meg a kisebbségeket, és azt állította, hogy Szlovákia elsősorban a szlovákoké, nem pedig a kisebbségeké. Később a kormányfő kijelentését azzal magyarázta, hogy egy konkrét eset alapján általánosított, amelyről viszont nem kívánt beszélni.
A televízióban Fico ismét azt mondta: kitart azon szavai mellett, hogy a Szlovák Köztársaság megalakulásakor a szlovák nemzeté volt a meghatározó szerep, nem pedig a kisebbségeké. „Biztos, hogy nem a magyar vagy más kisebbség volt az, amely meghatározó államalkotó szerepet játszott a Szlovák Köztársaság megalakulásakor. Ezért kellene bocsánatot kérnem?” – tette fel a kérdést.