A 19 éves, csecsen származású férfit eddig egy polgári személyeket ellátó bostoni kórházban (Beth Israel Deaconess Medical Center) ápolták. Ebben az intézetben fekszik az április 15-ei merénylet néhány áldozata is. Drew Wade, az illetékes igazságügyi hatóság szóvivője elmondta, hogy Carnajevet egy Fort Devens-i létesítménybe vitték, ahol továbbra is orvosi kezelésben részesül.
A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) hivatalos közleménye szerint Carnajev a fején, a nyakán, két lábán és egy kezén szenvedett lőtt sebesülést, miközben megpróbált elmenekülni a rendőrök elől.
Az orosz hatóságok két évvel ezelőtt nemcsak Tamerlan Carnajevvel, hanem az anyjával, Zubeidat Carnajevával kapcsolatban is jelezték, hogy radikális ideológia követője lehet. A CNN-t tájékoztató hivatalos források szerint ugyanakkor azt állították, hogy az oroszok által közölt gyanú túlságosan gyönge lábakon állt annak idején.
Az anya a bostoni merénylet után mindvégig azt hangoztatta, hogy a fiai ártatlanok, hogy az amerikai biztonsági szervek csalták lépre őket, és hogy a robbantás valójában nem történt meg. A Boston melletti Watertown rendőrsége cáfolta azt a Zubeidat Carnajeva által is hangoztatott állítást, miszerint a rendfenntartók nem tűzharcban ölték meg Tamerlan Carnajevet, mert egy YouTube-felvétel tanúsága szerint pőrére vetkőztették és egy rendőrautóba ültették. A rendőrség közlése szerint a felvételen nem Tamerlan Carnajev látható.
A The Boston Globe című amerikai napilap pénteki számában a Carnajev fivérek által elrabolt Mercedes sofőrjéről, a kínai származású „Dannyről” írt, aki kocsijában – elmondása szerint – mintegy 90 percen át volt együtt a merénylőkkel. Carnajevék New Yorkba akartak eljutni, hogy ott egy másik robbantást hajtsanak végre.
Mint a 26 éves Danny az újságnak elmondta, szorult helyzetében igyekezett kihangsúlyozni külföldi származását. Amikor sikerült értésére adni a fivéreknek, hogy kínai, akkor Tamerlan Carnajev muszlimként azonosította magát. „A kínaiak nagyon barátságosak a muszlimokkal” – nyugtatta meg őket Danny a Boston Globe jelentése szerint. A merénylők szökési terve végül meghiúsult, amikor az autóból kezdett kifogyni az üzemanyag, és meg kellett állni tankolni. Danny ekkor el tudott menekülni – írta a lap.