Közép-Európa az integráció egyik alapköve lehet

Közép-Európa a válságból kilépve az egyik legversenyképesebb régió lehet Európában – fejtette ki szombaton a V4-ek találkozóján Kövér László.

MD
2013. 04. 13. 17:19
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A lengyel szejm épületében rendezett tanácskozáson a résztvevők megvitatták, miként lehetne erősíteni a V4 társadalmai és államai közötti összhangot a gazdaság, az infrastruktúra és a kultúra területén, kezdeményezték a közös biztonság- és védelempolitika terén való együttműködés bővítését. Megvitatták egy interparlamentáris konferencia létrehozásának a lehetőségét a gazdasági és monetáris unióbeli stabilitásról, koordinációról és kormányzásról szóló szerződés 13. pontja alapján.

Kövér László az MTI érdeklődésére telefonon emlékeztetett: tíz év óta rendszeresen összejönnek a visegrádi országok házelnökei, hogy számos olyan kérdést megvitassanak, amelyek a nemzeti parlamentekre is tartoznak. E mostani találkozónak ugyanakkor a korábbiakhoz képes különleges jelentőséget kölcsönzött, hogy a jövő hét végén kezdődik az Európai Unió parlamenti házelnökeinek találkozója Cipruson. „Néhány olyan kérdést is elővettünk, amelyek azért voltak fontosak, hogy az álláspontokat összehangoljuk a ciprusi fellépés előtt” – mondta a házelnök.

A magyar, a lengyel, a cseh és a szlovák parlament képviseletében jelenlévők egyetértettek abban, hogy költségvetési és pénzügyi kérdésekben az Európai Unió intézményeit és a nemzeti kormányokat ellenőrző, a nemzeti parlamentek és az Európai Parlament képviselőiből álló testület létrehozását támogatják. Erről a közeljövőben Nicosiában tárgyaló uniós házelnökök fognak dönteni.

A mostani konferencián szerepelt a tagországok polgárai közötti kapcsolatok erősítése az infrastruktúrán és a kulturális eszközökön keresztül – mondta Kövér László. A résztvevők megállapították – tette hozzá –, hogy történelmi okokból mind az energetikai, mind a közlekedési infrastruktúránk, de még a kereskedelmünk is gyakorlatilag kelet-nyugati irányú. Kövér László ennek hátrányos következményei között példaként említette: miközben a lengyel termékek egyre nagyobb helyet kapnak Magyarország piacain, ezek nem közvetlenül jutnak el Lengyelországból Magyarországra, hanem nyugati kereskedőcégeken keresztül. Ez utóbbiak mind a felvásárlási, mind az eladási oldalon leveszik a maguk hasznát – fűzte hozzá.

A magyar parlament elnöke a közlekedési hiányosságok példájaként említette, hogy bár Krakkó és Budapest között alig több mint 350 kilométer a távolság, mégis hatórás autóutat jelent, ami nyilvánvalóan lassítja úgy a kulturális, mint a gazdasági kapcsolataink fejlődését.

A varsói konferencia témája volt az Európai Unió közös védelmi politikájából vállalandó rész is. „Megerősítettük együttműködési szándékunkat, azt, hogy ez természetesen nem a NATO-val párhuzamos struktúrák kiépítésére vonatkozik” – mondta a házelnök. Utalt arra, hogy 2016-ban feláll majd a visegrádi négyek közös harccsoportja azoknak a NATO-műveleteknek vagy európai uniós műveleteknek a támogatására, amelyekben eddig is volt részünk.

Kövér László péntek este a varsói magyar nagykövetségen találkozott a „Ki mit tud Magyarországról” iskolai vetélkedő győztes csapataival.

A visegrádi országok, köztük Magyarország és Lengyelország, nem Európa „beteg emberei”, nem a válságot, inkább a válságból való kilábalás esélyét jelentik az Európai Uniónak, s ezt a helyzeti előnyt érvényesíteni kell az uniós döntéshozatali fórumokon – nyilatkozott Áder János Varsóban március 22-én.

 

Abe Sinzó japán miniszterelnök tervei szerint részt vesz a visegrádi négyek, köztük Magyarország kormányfőinek júniusi, lengyelországi találkozóján – jelentette március végén tokiói kormányzati forrásokra hivatkozva a Kjódó japán hírügynökség.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.