Snowden volt az, aki a sajtónak kiszivárogtatta az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) által végzett titkos adatmegfigyelés részleteit. Ha bűnösnek találják, a kémkedés miatt tízévi szabadságvesztésre ítélhetik. A vádemelés az első lépés afelé, hogy az Egyesült Államok hivatalos kiadatási kérelemmel forduljon Hongkonghoz. Az amerikai hatóságok egyelőre azt kérték partnerszervezeteiktől a kínai különleges közigazgatási területen, hogy fogják el az ott tartózkodó férfit.
A vádat Alexandriában, a virginiai keleti kerületi szövetségi bíróságnak terjesztették be. Kelet-Virginiában található a székhelye a Snowdent utoljára alkalmazó Booz Allen Hamilton nevű cégnek. Snowden a társaság alkalmazottjaként külsős szerződéssel dolgozott az NSA-nél.
Az Egyesült Államok és Hongkong közötti kiadatási eljárás akár évekig is elhúzódhat, mert a kétoldalú kiadatási szerződés kivételként kezeli a politikai ügyeket, Snowden pedig állíthatja majd, hogy üldöztetése politikai eredetű. A férfi, aki pénteken töltötte be harmincadik életévét, májusban négy laptoppal felszerelkezve érkezett Hongkongba, ahol titkos anyagok százait adta át a brit The Guardian napilapnak. Hasonló, de kevesebb információval látta el a The Washington Postot is.
A The Guardian netes változatán megjelentek szerint Snowden olyan információkat is átadott, miszerint a brit kormány kommunikációs figyelőszolgálata (GCHQ) a nemzetközi telefonos és internetes adattovábbító kábelhálózatok forgalmát is rögzíti, és így globális szinten rálát magánszemélyek elektronikus adatforgalmára, az így gyűjtött információkat pedig megosztja a hasonló profilú amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökséggel.
A Google az amerikai alkotmány szólásszabadságot szavatoló első kiegészítésére hivatkozva arra kérte az Egyesült Államok külföldi hírszerzését felügyelő bíróságot (FISC), engedélyezze számára annak külön közlését, hogy a szövetségi szervek hány alkalommal kérték tőle a felhasználói adatok felfedését a Nemzetbiztonsági Ügynökség által folytatott internet-megfigyelési program keretében.
Barack Obama védelmébe vette az NSA kémprogramjait a PBS amerikai tévécsatornának adott, helyi idő szerint hétfőn sugárzott interjúban.