Megválasztása óta az egyszerűséget és az egyetemes testvériséget hirdeti szolgálatával Ferenc pápa, akinek működését általános vélekedés szerint a „szegénység” lelkülete hatja át. A „szegény” szó igen félrevezető lehet azoknak, akik ezt csupán úgy gondolják értelmezni, hogy Ferenc pápával most aztán téglánként osztják szét a római Szent Péter-bazilika impozáns építményét, hogy hányatott sorsú hajléktalanoknak építsenek belőle otthont. Ferenc egyértelműsíti a szegény fogalmát: szegény mindaz, aki saját hibájából vagy azon kívül még nem talált lelki vezetésre, nem tud megszabadulni függőségétől, börtönben várja, hogy új életet kezdhessen vagy tartósan beteg.
A szentatya rengeteg ilyen emberrel találkozhat majd ezen a héten, amikor szolgálata során először kiküldetésbe megy – a Föld legnépesebb katolikus országába. A papíron 123 millió (gyakorlatban körülbelül ötöd ennyi) katolikus hívőt számláló Brazíliában 2 millió fiatal zarándok részvételével tartanak katolikus ifjúsági világtalálkozót (rendkívüli biztonsági intézkedések közepette), sorban a huszonnyolcadikat. Bizonyára sok hasonló képet fogunk látni a híradásokban, mint amilyenekről a megválasztás és a trónra lépés napjaiban értesültünk: a Buenos Aires-i bíboros korában csak egy parányi legénylakásban lakott szentatya, a lodzsára lépéskor a legegyszerűbb ruhát viselte, ami csak megengedett; megválasztása másnapján ellátogatott a szállásra, ahol lakott, és rendezte a számlát, valamint segített kicuccolni a londinernek; a Szent Péter téren pedig utat tört magának ahhoz, hogy egy súlyosan fogyatékos gyermeket magához öleljen. A nagyhéten börtönben misézett, majd találkozott drogfüggő fiatalokkal.
Hétfő: találkozás Dilma Roussef brazil elnökkel, egykori marxista gerillával
Szerda: imádság Aparecidában, a legnagyobb brazil zarándokhelyen
Csütörtök: gyalogút a bádogvároson át
Péntek: a pápa börtönben fiatalokkal találkozik, majd gyóntat, együtt is ebédel velük, majd a Copacabana strandon vezet imádságot
Szombat: imavirrasztás a Campus Fidein (a hit mezeje – egy hatalmas beépítetlen terület Riótól nyugatra)
Vasárnap: zárómise a Campus Fidein 10-kor, délben Úrangyala imádság.