Spanyolországi szörnyűség: már 77 halott

220-szal is mehetett a spanyol szuperexpressz ott, ahol csak 80-nal szabadott volna. Az elmúlt 25 év legnagyobb európai vonatbalesete.

BuL
2013. 07. 25. 4:02
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A katasztrófamentők eddig 73 holttestet találtak a roncsok között, négy sérült pedig meghalt kórházba szállítása után, ezt mondta egy hatósági szóvivő, de hozzátette, hogy vannak olyan kocsirészek, amelyeket még nem tudtak átkutatni a mentők. A vonat egy éles kanyarban siklott ki, ráadásul lakott terület mentén, amelyek miatt ott 80 kilométer a megengedett sebesség óránként. Ehhez képest az El Mundo című lap értesülése szerint akár 220-szal is haladhatott a szerelvény, az El País pedig úgy tudja, hogy 180-nal száguldott. A pályaszakaszt 2011 decemberében adták át a forgalomnak. A Renfe állami vasúttársaság szóvivője azt mondta: még tart a baleset okának megállapítása. A sebességtúllépést a vonatból sértetlenül kiszálló mozdonyvezető elismerte.

A vonat Madridból az Atlanti-óceán partján fekvő El Ferrolba tartott, 218 utas és a négyfős személyzet tartózkodott rajta. Az El País szerint a sérültek közül öten kómában vannak. A lap az utóbbi 40 év legsúlyosabb vasúti szerencsétlenségének nevezte a tragédiát. Európában az elmúlt 25 évben nem volt ilyen súlyos vonatbaleset.

A katasztrófa helyszíne környékére nagyon sok mentőautó érkezett. Santiago de Compostela önkormányzata kijelölt a közelben egy épületet, amelyben segítő személyzet, pszichológusok fogadják az áldozatok hozzátartozóit, információval látják el őket – közölte Mario Pardo polgármester. A helyi lakosokat véradásra kérték.

Az első televíziós képeken látszott, hogy négy kocsi borult fel, egy összeroncsolódott, és füst száll fel a szerelvényből.

„A vonat elkezdett dőlni az egyik kanyarban, majd többször átfordult, és a kocsik egymásra futottak” – mondta az egyik szemtanú a rádióban. Egy másik szemtanú szerint a második kocsi kigyulladt. Volt több olyan utas, aki robbanást hallott a vonat kisiklása előtt. Volt olyan közelben lakó, aki földrengéshez hasonlította, amit érzett a baleset pillanatában. Madridi közlés szerint Mariano Rajoy kormányfő csütörtök reggel a tragédia helyszínére utazik. A miniszterelnök részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak. Csütörtökön van a galíciaiak védőszentjének, Szent Jakabnak az ünnepe, ebből az alkalomból sokan utaztak haza szülőföldjükre. A tervezett ünnepségeket azonban a tartomány vezetői lemondták a baleset miatt.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.