Az NSA sokkal többet lát, mint amit korábban elismert

Az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) képes figyelemmel kísérni az Egyesült Államok teljes internetes kommunikációjának háromnegyedét – írta kedden a The Wall Street Journal napilap.

2013. 08. 21. 8:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ez a kapacitás jóval nagyobb, mint amit illetékesek korábban hivatalosan elismertek. Az NSA-nak egyebek között az a feladata, hogy – a távközlési vállalatokkal együttműködve – ellenőrizze a külföldről kiinduló vagy oda irányuló e-mailek tartalmát és az internetes telefonhívásokat. A The Wall Street Journal szerint ugyanakkor fennáll a veszély, hogy az amerikai internetforgalom megfigyelésével kapcsolatos rendkívüli kapacitás lehetővé teszi olyan kommunikáció rögzítését is, amely teljes egészében belföldön zajlik.

Az NSA közölte az újsággal: a szervezet által végzett adatgyűjtés célja, hogy „visszaverjük a külföldi ellenségeket, akik ártani akarnak az országnak. Védjük az Egyesült Államokat e fenyegetésekkel szemben, és közben állhatatosan azon dolgozunk, hogy megóvjuk az amerikaiak személyiséghez fűződő jogait. A nemzetbiztonsági feladatok ellátása és az adatvédelem nem állíthatók szembe egymással, egyszerre kell megvalósulniuk” – írta az NSA.

Az NSA-re és a megfigyelésekre a figyelmet terelő Edward Snowden jelenleg Oroszországban ismeretlen helyen tartózkodik; csütörtökön édesapjával, Lon Snowdennel interneten beszélgetett. Snowden augusztus elsején kapott Oroszországban ideiglenes menedéket. Az Egyesült Államok hírszerzésének titkos adatgyűjtéséről a sajtónak információkat kiszivárogtató férfi június 23-án érkezett Hongkongból Seremetyjevóra, Moszkva legnagyobb nemzetközi repülőterére, amelynek tranzitvárójában tartózkodott a menedék megadásáig. Washington több alkalommal is kérte az orosz hatóságoktól Snowden átadását. A Snowden-ügy komoly feszültséghez vezetett az Egyesült Államok és Oroszország viszonyában. Barack Obama lemondta az orosz államfővel, Vlagyimir Putyinnal szeptemberre tervezett csúcstalálkozóját.

A brit hatóságok a hétvégén kilenc órán át fogva tartották és kikérdezték David Mirandát, Glenn Greenwaldnak, a The Guardian Snowden-ügyben központi szerepet játszó újságírójának brazil partnerét. A határőrök egy főleg terroristák kiszűrésére létrehozott rendelkezést alkalmaztak, mely lehetővé teszi, hogy bárkit órákon át, felsőbb engedély nélkül kikérdezzenek terrorista kapcsolatairól.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.