Egyiptom: szükségállapot egy hónapig

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Szükségállapotot hirdetett helyi idő szerint szerda délután négy órától az ideiglenes egyiptomi elnökség, miközben országszerte véres összecsapások robbantak ki.

BuL
2013. 08. 14. 21:01

A Murszi elnök július 3-i elmozdítása után megalakult átmeneti kormány a múlt héten hatalmazta fel a rendőrséget, hogy számolja föl a két tábort, ahol alkalmanként összesen több ezer tiltakozó gyűlt össze. A hatóságok korábban többször figyelmeztették Murszi híveit, hogy hagyjanak fel az ülősztrájkkal, mielőtt szerdán buldózerekkel, páncélozott járművekkel és könnygáz bevetésével kezdték meg felszámolni a tüntetést. A nap folyamán az ország többi régiójában is összecsapások alakultak ki Murszi hívei és a biztonsági erők között. A Nílus deltájában és az ország északi partvidékén több tucat ember vesztette életét hírügynökségi jelentések szerint, a tüntetők középületeket és három kopt templomot is megtámadtak. Az események miatt felfüggesztették a vasúti közlekedést az ország északi és déli része között, megerősítették a kormányépületek védelmét, a fővárosban sok helyen bezártak a boltok, a bankfiókok, sőt még a gízai piramisokat is lezárták a látogatók elől.

Fotó: Europress/AFP

A washingtoni Fehér Ház elítélte a biztonsági erők erőszakos intézkedését a tüntetők ellen, és közölte, hogy határozottan ellenzi a szükségállapot kihirdetését az arab országban. Az Európai Bizottság nagy aggodalommal figyeli az egyiptomi eseményeket, az erőszak nem a helyes út az ország politikai problémáinak megoldására – jelentette ki Peter Stano, a bizottság szomszédságpolitikai és bővítési szóvivője. Délután Catherine Ashton, az EU külpolitikai főképviselője közleményt adott ki, amelyben sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy az összecsapásoknak halálos áldozatai és sebesültjei is vannak. Martin Schulz, az Európai Parlament német elnöke szintén határozottan elítélte az egyiptomi hatóságok fellépését, elfogadhatatlannak nevezve a haláleseteket.

A török kormányfő felszólította az ENSZ Biztonsági Tanácsát és az Arab Ligát, hogy tegyen lépéseket az Egyiptomban kirobbant „vérengzés” megfékezésére. Abdullah Gül török elnök arról beszélt egy sajtótájékoztatón, hogy az események könnyen egy, a szíriaihoz hasonló polgárháború kialakulásához vezethetnek. Az iráni külügyminisztérium is aggodalmát fejezte ki. Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár, valamint több térségbeli és európai állam – köztük Nagy-Britannia, Németország, Franciaország, Olaszország, és Jordánia – is az erőszak mielőbbi beszüntetésére szólította fel a feleket. Elítélte az erőszakot és a politikai válság megoldása érdekében párbeszédre szólította fel az egyiptomi politikai erőket Jean-Claude Mignon, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének francia elnöke is.

Az egyiptomi hatóságok szerda este bejelentették, hogy „teljes ellenőrzésük” alatt tartják a hatalmától megfosztott Mohamed Murszi elnök híveinek legfontosabb gyülekezőhelyét Kairóban. A miniszterelnök szerint a rendőrség a lehető legnagyobb visszafogottsággal cselekedett, a belügyminiszter pedig azt közölte, hogy az összetűzésekben – amelyeknek korábbi beszámolók szerint összesen 150 áldozatuk volt – országszerte 43 rendőr vesztette életét. „A Rabaa el-Adavíja mecsetnél teljes ellenőrzésünk alatt tartjuk a helyzetet, már nincsenek harcok" – mondta egy illetékes. Előzőleg az állami televízió képeket mutatott arról, ahogy a téren felvert táborból több száz ember távozik.

Közben John Kerry amerikai külügyminiszter a választások megszervezésére szólította fel az egyiptomi hadsereget. Washingtoni sajtónyilatkozatában az amerikai diplomácia vezetője leszögezte, hogy az Egyesült Államok elítéli az Egyiptomban kirobbant vérontást. Kerry minden felet arra szólított fel, hogy tartózkodjon az erőszaktól és tegyen lépéseket a politikai megoldás érdekében. „Ez kulcsfontosságú pillanat minden egyiptomi számára. Az erőszak útja csakis növekvő instabilitáshoz, gazdasági katasztrófához és szenvedéshez vezet” – fogalmazott Kerry, aki szerint mind a kormánynak, mind a többi félnek „vissza kell lépnie egyet, nyugalmat kell teremtenie, és el kell kerülnie a további emberéletek elvesztését”.

Az újabb hivatalos közlés szerint összesen 278 halálos áldozatot követeltek szerdán a Kairóban és Egyiptom több más városában lezajlott összecsapások. Az egyiptomi egészségügyi minisztérium szerda késő esti bejelentéséből kitűnt, hogy a halottak száma jóval magasabb, mint azt a hivatalos hatóságok korábban közölték. A minisztérium szóvivője elmondta, hogy a halottak többsége polgári személy.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.