A Vatikáni Rádió vasárnapi kommentárjában elhangzott adatok szerint a két és fél éve tartó szíriai polgárháborúban több mint 100 ezer ember veszítette életét, közöttük hétezer gyerek. Több mint négymillióan menekültek el az országból.
Irán figyelmeztette vasárnap Washingtont, hogy ne lépje át a „vörös vonalat” Szíria ügyében, mert annak komoly következménye lesz a Fehér Ház számára. Azok, akik olajat öntenek a tűzre, nem menekülhetnek majd el a nép bosszúja elől – mondta Masszúd Dzsazajeri, az iráni fegyveres erők helyettes vezérkari főnöke egy Szíria-ellenes amerikai katonai akció lehetőségére reagálva. Hozzátette: a szíriai terrorista háborút az Egyesült Államok és a térség reakciós államai tervelték ki, ám ennek ellenére a szíriai kormány és a nép nagy sikereket ért el.
Irán a szíriai kormányzat legfőbb támogatójának számít a közel-keleti térségben. Azzal vádolja az Egyesült Államokat, valamint annak nyugati és arab szövetségeseit, hogy Bassár el-Aszad rendszerének megdöntését akarják, s ezért támogatják a felkelőket.
Barack Obama amerikai elnök korábban erőteljes fellépést ígért arra az esetre, ha az Aszad-rezsim vegyi fegyvereket alkalmazna, s ezzel átlépné az Egyesült Államoknak az elnök által „vörös vonalként” emlegetett tűréshatárát. Márpedig e hét szerdáján a szíriai kormányzat a felkelők állítása szerint mérges gázt vetett be Damaszkusz környékén, s ezzel sok száz – egyes források szerint 1300 – ember halálát okozta. Bár a damaszkuszi kormány hevesen cáfolja ezeket az állításokat, egy pénteki hír szerint amerikai és szövetséges hírszerző szervek előzetes értékelésükben arra a következtetésre jutottak: a szíriai kormányerők valóban vegyi fegyvert vetettek be a héten Damaszkusz közelében.




