Al-Minjában és tőle 200 kilométerre délre, Szúhádzs városában a tiltakozók fölgyújtottak három kopt keresztény templomot. A koptok a Murszival szembenálló társadalmi mozgalom támogatói. A Sínai-félsziget északi részén, el-Arís városában fegyveres iszlamisták elfoglaltak állami hivatalokat. Szemtanúk szerint a levegőbe leadott lövésekkel elkergették a hivatalnokokat többek között az adóhivatalból és egy telefonközpontból. Azt mondták, ki akarták fejezni a dühüket amiatt, ami Kairóban történik.
Au Európai Bizottság nagy aggodalommal figyeli az egyiptomi eseményeket, az összeütközés és az erőszak pedig nem a helyes út az ország politikai problémáinak megoldására – jelentette ki Peter Stano, a bizottság szomszédságpolitikai és bővítési szóvivője. Stano megerősítette, hogy az Európai Unió elkötelezett amellett, hogy Egyiptomban erős, demokratikus, minden társadalmi réteget magába foglaló politikai folyamat menjen végbe. Martin Schulz, az Európai Parlament német, szociáldemokrata elnöke határozottan elítélte az egyiptomi hatóságok fellépését, a haláleseteket elfogadhatatlannak nevezte.




