A szenátusi bizottság hétfői ülése heves vitába fulladt. Andrea Augello, a jobbközép Szabadság Népe (PdL) szenátora majdnem százoldalas védőbeszéddel készült annak hangoztatására, hogy a volt miniszterelnök mentelmi jogának visszavonása alkotmányellenes, de ebből egy sort sem tudott felolvasni. Végül három ellenvetést tett a mentelmi jog megszüntetésével szemben, egyebek között azt javasolta, hogy a bizottság kérje ki a luxemburgi székhelyű Európai Bíróság véleményét.
Erről fognak szavazni kedd este a bizottság tagjai. Ha Augello felvetéseit elfogadják, Berlusconi egyelőre megtarthatja mentelmi jogát. Ha leszavazzák, kizárják a parlamentből az exminiszterelnököt.
Elemzők szerint a késő estére kitűzött bizottsági ülés egyrészt további huszonnégy órát adott az olasz pártoknak arra, hogy eldöntsék, mit akarnak. Másrészt azt is jelentheti, hogy már csak a szavazásra lesz idő, és a 23 fős, többségében balközép és baloldali bizottság megfosztja Berlusconit a februárban szerzett szenátori székétől.
„Ha kedd este szavazunk, vége a kormánykoalíciónak!” – nyilatkozta Renato Schifani, a PdL szenátusi frakcióvezetője. „Elérkezett az idő, Berlusconit kitesszük a parlamentből!” – hangoztatta Beppe Grillo, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) vezetője. Dario Franceschini, a balközép Demokrata Párt (PD) politikusa, a kormány és a parlament közötti kapcsolatokért felelős miniszter szerint a PdL csak fenyeget, de ha mégis megbuktatják a kormányt, az káoszt fog okozni. Berlusconi szerdára már összehívta pártja parlamenti tagjait.
Közben a milánói másodfokú bíróság bejelentette, hogy október 19-étől tárgyalja újra Berlusconi közhivataloktól eltiltásának időtartamát. Ezt májusban öt évben szabták meg, de a semmítőszék túlzottnak találta, és újraszámolást rendelt el.
A volt kormányfő és a szicíliai szervezett bűnözés közötti szálakat leplezett le a palermói bíróság csütörtökön, amikor megindokolta, hogy miért ítélte hét év börtönre Marcello Dell’Utri volt szenátort, Berlusconi jobbkezét.