Szíria kapcsán az utóbbi időben egyetlen szó sem esik arról, hogy pontosan kik a harcoló felek, hány csoport küzd a polgárháborúban a kormány ellen. Szintén hallgatás övezi a békés megállapodás lehetőségét, és senki sem teszi fel a kérdést, vajon, ha sikerülne tárgyalóasztalhoz ültetni a résztvevőket, a felkelők elő tudnának-e varázsolni a kormány, és a nagyhatalmak által elfogadható partnert, netán politikust.
A külügyi intézetben hétfőn arról beszélgettek szakértők, vajon milyen megoldási módozatokon törik a fejüket a világ vezető államai, ki állhat az augusztusi vegyifegyver-támadás mögött, és milyen globális érdekek ütköznek az immár két és fél éve húzódó konfliktus hátterében.
Azt követően, hogy augusztus 21-én vegyi támadás áldozatairól szóló hírek járták be a világsajtót, a nagyhatalmak számára az esetleges szíriai beavatkozást illetően két lényeges kérdés merült fel: valóban bevetettek-e vegyi fegyvert, és pontosan kik.
A szaringáz használata mérföldkőnek tekinthető. A polgárháború addigi közel százezer áldozata, a menekültek milliói, és a közel négymillió ember, aki földönfutóvá vált a harcok miatt, innentől ködbe veszett. Ahogy Törő Csaba is jelezte, hiába igazolják a félévente kiadott ENSZ jelentések, hogy 2011 óta alkalmaznak fürtös bombát, vegyi anyagokat a szíriai harcok során, a fordulópontot, az amerikaiak által hangoztatott „határátlépést” a vegyi fegyverek polgári lakossággal szembeni alkalmazása jelentette.
A szíriai katonai beavatkozás lehetőségét Európa vezető országaiban egységesen elutasítja a lakosság zöme. Az Egyesült Királyságban már a parlamentben elvérzett a javaslat, az angolok pedig, akik a koszovói, afganisztáni vagy iraki bevonulást 50-75 százalékban helyeselték, most 40 százaléknyian támogatják a harcot. A németek a második világháború óta hagyományosan ellenzik a háború gondolatát, ez most sincs másképp. Franciaországban, miután Párizs elsőként sorakozott fel a támadást kezdetben igenlő Obama mögé, soha nem látott mélységbe zuhant Francois Hollande támogatottsága (25 százalék). Ha a tengerentúlra tekintünk, Obamának a Kongresszusban még a republikánusokat sem sikerült meggyőzni a katonai beavatkozás helyességéről, nemhogy honfitársait.
Az Egyesült Államok ekkor határozta el, hogy csendben elindítja a fegyverszállítmányokat a felkelők részére. Azoknak a felkelőknek, akik a környező országokból érkező radikálisokkal kiegészülve a legtöbb anyagi támogatást kapják, a legkorszerűbb hadi felszereléssel bírnak, és – szintén az iszlamistáknak hála – a legjobban kiképzettek. Franciaországban nemrégiben kezdődött meg annak a csoportnak a pere, mely olcsón kínált repülőjegyeket a török határig dzsihadistáknak. A szélsőségesek a harcokból fegyverrel hazatérve reális veszélyt jelenthetnek a polgári lakosságra.
„Az amerikai szállítmányok részleteiről alig-alig vannak pontos információk. Ami ennél problémásabb, hogy a teljesen bizonytalan viszonyok közepette simán elképzelhető, hogy a fegyverek előbb vagy utóbb rossz kezekbe kerülnek – magyarázza az MNO-nak Balogh István. Az elemző a líbiai példát hozta fel, ahol a hadseregnek szánt arzenál egy része végül a szélsőségeseket segítette. Balogh a fegyverszállítás igazolására az amerikai hírszerzői jelentéseket említi – amelyek szerint a kormány vetett be vegyi anyagot –, de hozzáteszi, egyáltalán nem biztos, hogy tökéletesen megbízható információkról van szó.
Osztja kollégája véleményét Rácz András, aki portálunknak hangsúlyozza: Afganisztán után Szíria a szélsőséges iszlamisták második legkedveltebb célpontja. Az MKI munkatársa szerint muszáj feltenni a kérdést: mi van, ha az országban található mintegy ezertonnányi vegyi fegyverből akár csupán néhány tonna a felkelők, és az őket támogató terrorcsoportok kezébe került? Egy ilyen eshetőség minden biztonságpolitikai szakértő rémálma, és egészen új helyzetet teremtene, hiszen nyugati célpontok ellen is fel lehet őket használni. Az, hogy az Egyesült Államok azt a felet támogatja, amelyhez szélsőségesek tömegei csatlakoznak hétről hétre, jól mutatja, mennyire esetleges az Obama-kormány Szíria-stratégiája.
A vegyi fegyverek ENSZ-ellenőrzés alá rendelését, és vizsgálatát (az ötlet eredetileg a lengyel külügyminiszteré) követelő Oroszország nemrégiben kijelentette: nagy az esély arra, hogy mindkét harcoló fél rendelkezik szarinkészlettel, és használta azt, vagy felkészült a használatára. Rácz tart tőle, hogy az orosz információk nem légből kapottak, de reményt adhat, hogy a leszerelés Moszkvának is érdekében áll.
Az elemző egyértelműen azon az állásponton van, hogy Oroszország a konfliktus elhúzódásában reménykedik. Ennek oka, hogy folyamatosan szállít fegyvereket Szíriába. Ráadásul, míg korábban csupán védekezéshez szolgáló eszközöket exportált, manapság gőzerővel zajlik a helikopter- és repülőmodernizáció is, amely támadófunkciót is betölthet. Rácz hangsúlyozza, az új fegyverrendszerek teszteléséhez – ehhez Szíria ideális helyszín Moszkva számára –, legalább fél, de inkább egy év szükséges. A polgárháború lezárulása ily módon nem feltétlenül orosz érdek.
Bár napjainkban szó sem esik róla, de a háborút tárgyalóasztal mellett sem biztos, hogy le tudnák zárni a harcoló felek. Amíg ugyanis a Bassár-el Aszad vezette kormány képes diplomáciai delegációkat fogadni, és bizonyos szinten legitim hatalomként tekint rá a nagyhatalmak sora, a lázadók ereje – miként N. Rózsa Erzsébet fogalmaz – milliónyi csoportosulásból áll össze. Ezek egy része talán hajlandó lenne tárgyalni, a másik fele azonban kizárólag a fegyveres győzelemben hisz. Kétséges, hogy az egyes szervezetek rendelkeznek-e egyáltalán olyan politikában, diplomáciában jártas vezetővel, aki hivatalos módon is képviselni tudná céljaikat.
Imád Musztafa, Szíria korábbi washingtoni nagykövete a Kossuth rádió Világóra című műsorában korábban több olyan „idiotizmusra” is felhívta a figyelmet, melyek szerinte egyértelműen azt támasztják alá, hogy nem Aszad erői vetették be az ideggázt. „Miért vártuk volna meg az ENSZ-ellenőrök érkezését, és miért szállodájuktól alig 12 kilométerre vetettük volna be azt?” Felhívta rá a figyelmet, hogy a nyugati média nagyította fel a „bizonyítékokat”, de egyre többen látják át a helyzetet – tette hozzá. Szíria nem hisz a tömegpusztító fegyverekben, de mit tehet, ha az ellensége az egy lakosra jutóan a legnagyobb nukleáris fegyverkészlettel rendelkezik? – utalt Izraelre. Arra kényszerültünk, hogy elrettentő erővel vértezzük fel magunkat – tette hozzá.
