Orbán is elbúcsúzott Martenstől

A család, valamint belga és uniós politikusok – köztük Orbán Viktor – is részt vettek a temetésen.

WA
2013. 10. 19. 14:07
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A flamand belga politikus állami temetést kapott, amelyet két és fél órás szertartás előzött meg a Szent Bávó-katedrálisban, amit mind a holland, mind a francia nyelvű belga közszolgálati média élőben közvetített.

Wilfried Martenst szűk családi körben helyezik végső nyugalomra.

A Luc Van Looy genti püspök által celebrált gyászszertartáson több korábbi belga kormányfő, így Yves Leterme és Jean-Luc Dehaene is megjelent, de a néppárti politikusok mellett ott volt a liberális Guy Verhofstadt és Elio Di Rupo, Belgium jelenlegi szocialista kormányfője is. Ott volt Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke, aki maga is volt belga miniszterelnök, s José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke.

A magyar miniszterelnök mellett ott volt többek között Angela Merkel német kancellár és Jean-Claude Juncker luxemburgi kormányfő is. Örményországból, Grúziából, Romániából, Bulgáriából pedig Szerzs Szargszjan, Miheil Szaakasvili, Traian Basescu és Roszen Plevneliev államfő utazott Gentbe.

A gyászmisét bemutató Luc Van Looy a szertartás elején kiemelte, hogy egy nagy flamand, belga és európai politikus emléke előtt tisztelegnek.

Joseph Daul, az Európai Néppárt európai parlamenti képviselőcsoportjának francia vezetője, aki ideiglenesen a néppárt vezetését is átvette Martenstől, arról beszélt, hogy szerinte Martens a párbeszéd és a konszenzusteremtés embere volt, aki megoldást talált olyan helyzetekre is, amilyenekre senki más nem tudott volna.

José Manuel Barroso nagy belga államférfinak és elkötelezett európainak nevezte Martenst, aki hazájában és Európa-szerte is össze tudta hozni az embereket, hogy megoldásra tudjanak jutni a vitás kérdésekben. Barroso szerint Martens a demokratikus és szociális értékeket tükröző erős európai politikai unió híve volt. „Hiányozni fog nekünk, hálásak vagyunk önnek”– zárta rövid beszédét Barroso.

Herman Van Rompuy erős jellemnek nevezte, majd Belgium mindhárom hivatalos nyelvén köszönetet mondott Martensnek. „Adieu, Wilfried!” – búcsúzott a néppárt néhai elnökétől Van Rompuy.

Angela Merkel német kancellár Martens szenvedélye, ereje és inspirációja előtt tisztelgett, mondván, mindez hármas: flamand, belga és európai identitásából fakadt. „Nagy kereszténydemokrata és európai politikust veszítettünk el” – mondta a német kormányfő.

A szertartást a belga himnusz nyitotta meg, a végén pedig az Európai Unió himnusza, Beethoven Örömódája hangzott el, majd a belga lobogóval letakart koporsót halottaskocsi vitte a temetőbe, ahová már csak a Martens család tagjai kísérték el a néppárt október 9-én, 77 éves korában, a Gent melletti Lokerenben található otthonában elhunyt vezetőjét.

Orbán Viktor miniszterelnök levélben fejezte ki részvétét a családnak még múlt héten, csütörtökön. „Belgium és Európa egy kiemelkedő államférfiját, Magyarország egy barátját veszítettük el. A magyar nép örökké emlékezni fog mindarra, amit Martens úr országunkért és Közép-Európáért tett” – írta a miniszterelnök, s kiemelte, hogy Martenst különleges kapcsolat fűzte Magyarországhoz, s a magyar uniós csatlakozás egyik legfőbb támogatója volt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.